Egy csapatot indíthatunk a BL-ben!

A férfi kézilabda európai kupák ranglistája alapján, egy csapatot a Bajnokok Ligájában, és hármat az EHF-kupában indíthatunk.


A ranglistán Magyarország a negyedik helyen szerepel az elmúlt három szezon eredményei után, ami leginkább a Veszprém, és a Szeged kiemelkedő teljesítményének köszönhető. Előbbiek először játszhattak a Bajnokok Ligája négyesdöntőjében, míg a szegediek fennállásuk legnagyobb sikerét érték el az EHF-kupa megnyerésével.

Az európai rangsor élén a németek állnak, mögöttük a spanyolok, ők két-két csapatot nevezhetnek a BL főtáblájára, míg a harmadik franciák, akárcsak a magyarok, csak egy BL-résztvevővel számolhatnak.

A következő idényben változik a Bajnokok Ligája lebonyolítása is. Két nyolc fős, illetve két hat fős csoportot terveznek. Előbbiből az elsők automatikusan a negyeddöntőbe jutnak. Utóbbiból az első és második helyezettek játszanak a nyolcaddöntőbe kerülésért, ahol a nyolc fős csoport második helyezetteivel találkoznak.

 

Videók