A világ legjobbjával felálló PSG-t fogadja a Veszprém a BL-ben

A csoportelsőséget nagyban befolyásoló mérkőzésen fogadja az MVM Veszprém a listavezető francia PSG-t szombaton a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.


 

A magyar együttes eddigi egyetlen vereségét éppen a világ legjobbjának tartott Nikola Karabaticcal felálló párizsiaktól szenvedte el még október 25-én a francia fővárosban. Az izgalmas hajrában elbukott Veszprém akkor a sérült Nagy László nélkül állt fel, most viszont ő is ott lesz a pályán. A csoportelsőség egyből negyeddöntőt ér, és ebből a szempontból a magyar klub nem engedhet meg magának több botlást, lévén a nyitókörben még Plockban is hagyott egy pontot. A rákövetkező héten a német THW Kiel vendége lesz a Veszprém, így elmondható, roppant nehéz napok várnak az elitgárdára.

 
A MOL-Pick Szeged a 3-5. helyért csatázik jelenleg a macedón Vardar Szkopjéval és a lengyel Kielcével, most pedig ahhoz a Montpellier-hez utazik, amelyet október 24-én drámai körülmények között sikerült 28-27-re legyőznie, és szintén a továbbjutásért harcol. A csoportból a hatodik hely még nyolcaddöntőt jelent.
 
A férfi EHF Kupában a Grundfos-Tatabányának komoly esélye van, hogy bekerüljön a 16-os középdöntőbe, mivel 28-28-as döntetlent játszott a svéd Ystads IF vendégeként, ugyanakkor a Csurgónak ötgólos hátrányt kellene ledolgoznia Nagyatádon a német Magdeburggal szemben, miután gólgazdag összecsapáson 42-37-re kikapott idegenben. A középdöntő csoportsorsolását december 3-án tartják.
 
A férfi BL 9. fordulójának programja:
 
A csoport:
MVM Veszprém-PSG (francia) szombat 15.00
Celje (szlovén)-THW Kiel (német) szombat 17.30
 
Szerdán játszották:
Flensburg-Handewitt (német)-Wisla Plock (lengyel) 27-25 (13-11)
 
Csütörtökön játszották:
HC Zagreb (horvát)-Besiktas (török) 32-26 (14-11)
 
Az állás:
1. PSG 14 pont/8 mérkőzés (263-229)
2. Flensburg 14/9 (268-237)
3. Veszprém 13/8
4. Kiel 8/8 (236-224)
5. Zagreb 8/9 (234-238)
6. Plock 7/9
7. Celje 2/8 (212-234)
8. Besiktas 2/9 (238-300)
 
B csoport:
 
Kielce (lengyel)-Vardar Szkopje (macedón) szombat 16.00
Kolding (dán)-Barcelona (spanyol) vasárnap 16.50
Montpellier (francia) - MOL-Pick Szeged vasárnap 17.00
 
Csütörtökön játszották:
Rhein-Neckar Löwen (német)-Kristianstad (svéd) 29-20 (15-10)
 
Az állás:
1. RN Löwen 13 pont/9 mérkőzés (246-222)
2. Barcelona 13/8 (238-219)
3. Szkopje 10/8 (232-207)
4. Kielce 10/8 (247-233)
5. Szeged 10/8 (231-226)
6. Montpellier 4/8 (211-231)
7. Kristianstad 4/9 (255-282)
8. Kolding 2/8
 
Az A és B csoportból az első helyezettek közvetlenül a negyeddöntőbe, a 2-6. helyezettek pedig a nyolcaddöntőbe kerülnek.
 
Férfi EHF Kupa, 3. forduló (a 16-os középdöntőbe jutásért):
szombat:
Csurgó-SC Magdeburg (német), Nagyatád 18.00 (az első mérkőzésen: 37-42)
vasárnap:
Grundfos-Tatabánya - Ystads IF (svéd) 15.00 (28-28)

Videók