A Veszprém a BL-ben, a Szeged az EHF-ben írhat történelmet

Történelmet írhat a hétvégén a Veszprém és a Szeged férfi kézilabdacsapata, ha bejut a Bajnokok Ligája, illetve az EHF Kupa négyes döntőjébe.


A veszprémiek még soha sem kerültek be a legrangosabb sorozat 2010 óta létező Final Fourjába, míg az EHF Kupában most lesz a Final Four debütálása.

A magyar bajnok egy hete remek kezdés után végül 28-26-ra nyert a francia PSG otthonában, így igen kedvező helyzetből várhatja a szombati, hazai visszavágót.

A találkozó iránt óriási az érdeklődés, és garantált a teltház. A veszprémiek fogadkoznak, hogy a kétgólos előny nem teszi őket kényelmessé, ugyanakkor a párizsiak arra alapoznának, hogy a pocsék rajt után - átmenetileg - fordítani tudtak, és találtak gyenge pontot a rivális védekezésében.

A Tisza-partiak is jól kezdtek a portugál Sporting CP csarnokában, ám a vége 29-27-es vereség lett. Ha most jobban figyel a Szeged, akkor érvényre juttathatja a papírformát, és várhatja majd az elődöntő keddi sorsolását és a berlini négyes döntőt.

KÉZILABDA
Európai kupák: 
BL, negyeddöntő, visszavágók:
MKB-MVM Veszprém - PSG (francia), szombat 16.00 (az első mérkőzésen: 28-26)
Vardar Szkopje (macedón) - Flensburg-Handewitt (német), szombat 17.00 (22-24)
Barcelona (spanyol) - Rhein-Neckar Löwen (német), szombat 20.15 (31-38)
THW Kiel (német)-Metalurg Szkopje (macedón), vasárnap 14.15 (31-21)

A párharcok győztesei jutnak be a május 31-én és június elsején rendezendő kölni négyes döntőbe. Az elődöntő sorsolását kedden tartják Bécsben.

EHF Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Pick Szeged-Sporting CP (portugál), vasárnap 19.15 (az első mérkőzésen: 27-29)
Lugi HF (svéd)-Constanta (román), szombat 18.30 (21-31)
Montpellier (francia)-Nantes (francia), vasárnap 19.00 (26-25)

A párharcok győztesei jutnak be a május 17-én és 18-án rendezendő berlini négyes döntőbe, amelynek már biztos résztvevője a Füchse Berlin. Az elődöntő sorsolását kedden tartják Bécsben.

 

Videók