Verte a Veszprémet a BL-címvédő, Vranjes és Nagy reakciója

Megbosszulták magukat a technikai hibák.


Telekom Veszprém – HC Vardar 25:27 (11:13)
Telekom Veszprém: Sterbik, Mikler – Manaskov 3, Toft Hansen, Ilic 1, Tonnesen 2, Gajic 5 (2), Nilsson, Nagy 4, Strlek 1, Terzic, Blagotinsek 2, Nenadic 2, Mahé 1, Mackovsek 4, Lékai
 HC Vardar: Milosavljev, Kizic – Ocvirk, Popovski, Kristopans 4, Ferreira 3, Karacic 1, Skube 2, Karalash 1, Cupic 4 (2), Dibirov 6 (1), Shishkarev 1, Borozan 5, Vojvodic, Kiselev, Mishevski
 Hétméteresek: 2/2 ill. 6/3
Kiállítások: 16 perc ill. 2 perc
 
Ljubomir Vranjes: Gratulálok a Vardarnak. Egyáltalán nem vagyok elégedett. Meg volt a lehetőségünk nyerni. Nem játszottunk rosszul, de hét technikai hibát vétettünk. A védekezésünk is jó volt, de a tizenhat perc kiállítás problémát okozott. Elég sok furcsa ítéletet hoztak ma a játékvezetők. Persze magunkba is kell néznünk, hiszen ziccereket hagytunk ki a kapussal szemben, pedig jó helyzetben voltunk szinte mindig. Nem akarom elvenni a Vardar érdemét, de ma többször is úgy éreztem, hogy valaki nem akarja, hogy nyerjünk, és ez már nem az első eset. Elég volt. Azt gondolom, hogy aki látta a mai meccset, az láthatta, hogy a játékosaim mindent beleadtak és a végsőkig küzdöttek. Ma ez nem volt elég a győzelemhez, itthon viszont nem kaphattunk volna ki. Legközelebb jobbnak kell lenni.
 

Nagy László: Gratulálok a Vardarnak! Szép és okos játékot játszottak. Nagyon jól felkészültek ellenünk. Jó helyzetekbe tudtak kerülni a támadások során és mi nem tudtuk őket megállítani. Számos tiszta lövést vétettünk el a kapusukkal szemben is. Nagyon szomorú vagyok és csalódott. Az utolsó 10 percben nem tudtuk sikeresen befejezni a támadásainkat. Nehezítette a dolgunkat, hogy sokszor egy játékossal kevesebben voltunk a pályán. Kemény védekezésünk volt, de nem tudom megmondani, hogy a 2 perces kiállításaink közül melyik volt jogos és melyik nem. Természetesen ez a mi hibánk. Fel kell állnunk, a jövőbe kell néznünk és folytatnunk a munkát. 

Videók