Újabb fordulat a DHK-Brassó párharcban

Nem játsszák újra a Debrecen és a Corona Brasov negyeddöntős párharcának első mérkőzését a jégkorong MOL Ligában a magyar szövetség (MJSZ) elnökségének szerdai döntése szerint.


A két csapat első, múlt keddi mérkőzésének - melyet 6-3-ra a Debrecen nyert hazai pályán - eredményét eredetileg törölték, miután a kiküldött szlovák bírók nem érkeztek meg a helyszínre, így semleges helyett magyar játékvezetők fújták a meccset. 

 
A Brassó megóvta az eredményt, a versenybírósági bizottság pedig múlt pénteken jóváhagyta azt, mert véleménye szerint a találkozót nem kellett volna lejátszani, de ha már megtörtént, akkor is csak barátságos mérkőzésként lehetett volna számításba venni. A találkozót eredetileg kedden ismételték volna meg, ám a Debrecen fellebbezett, az MJSZ elnöksége pedig szerdán úgy döntött, hogy a mérkőzést nem játsszák újra - áll a szövetség honlapján. A határozattal szemben nem élhetnek jogorvoslattal az érintettek, így az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása 2-2. 
 
A következő összecsapásra szerdán (ma) délután Debrecenben kerül sor 18 órától.
 

Videók