Mindhárom pontot elvitte a Bécs Fehérvárról

Az EBEL vasárnapi fordulójában az osztrák főváros csapata látogatott a Raktár utcába, ahol szoros mérkőzésen zsebelte be a bajnoki pontokat.


Fotó: EBEL

 

Nagy lendülettel indult a találkozó, a magas tempó leginkább biztonsági hokit hozott az első percekben. Az első helyzetek a hazaiak előtt adódtak, azonban rendszerint nem sikerült eltalálni a kaput. A másik oldalon Rajna Miklós remekül zárta a szögeket, kipattanók nélkül húzta be a vendég próbálkozásokat. A szünetig nem esett gól, pontozás alapján a Fehérvár vitte el a harmadot, hiába volt több lövése a vendégeknek, a bécsi kapun volt nagyobb a nyomás.

 

A második harmadot rögtön egy emberhátránnyal kezdte a Volán, amit sikerült is kivédekezni, ezután a bírók visszaadták a fórt, Sharpot küldték ki gáncsolásért. Az előny során több helyzete is akadt a kék-fehéreknek, végül négy másodperccel a vendégek kiegészülése után, Beauregard passzolt a kapu elé, Sofron pedig bevágta közelről a ziccert. A góltól felpezsdült a csarnok, a szurkolók is érezték, hogy jól játszik a csapat. A küzdelemnek újabb gól lett az eredménye, ez a 38. percben érkezett, Beauregard gólpassz után most szerencsés gólt szerzett, Szirányi centerezése pattant be a korcsolyájáról. Nem sokáig tartott az öröm, 25 másodperccel később szépítettek a bécsiek, egy kékvonalas lövésbe nyúlt bele Tessier. A szünetig teljesen eltűnt az előny, két másodperccel a dudaszó előtt Pollastrone egalizált emberelőnyből, éles szögből.
A záró játékrész lassan indult, mindkét a kapott gól elkerülésére játszott, és emiatt leült a meccs. Láthatóan elfáradtak a hazaiak, amin nem segített az sem, hogy három sorral játszottak. Az 54. percben Szirányit küldték ki gáncsolásért, a Bécs pedig kihasználta az emberelőnyt: Tessier szerezte meg második gólját, Rajna a takarás miatt nem látta a lövést, így tisztán jutott a korong a kapuba. A záró percekben lehozta kapusát a Volán, gólhelyzetei így is a sárga-feketéknek voltak, nem sikerült az egyenlítés. Folytatás kedden, a Graz érkezik a Raktár utcába.

 

Jégkorong, EBEL, 21. forduló:
Fehérvár AV19-Vienna Capitals 2-3 (0-0, 2-2, 0-1)
Gólszerzők: Sofron, Beauregard, ill. Tessier 2, Pollastrone


 

 

Videók