Meglepetés! Dél-Korea nyerte a budapesti jégkorong-tornát

A Tüskecsarnokban rendezett hatcsapatos felkészülési tornán az ázsiai csapat Magyarországot győzte le a döntőben.


 
A meccs elején kicsit fáradtan és kényelmesen kezdett a magyar csapat, Koreának több lehetősége is adódott Hetényi kapuja előtt. A 7. percben Könczei ütőjéről lopta el a korongot Shin Sang Hoon, és közelről a kapuba talált, megszerezve ezzel a vezetést az ázsiaiaknak. A bekapott góltól kicsit felpörgött a magyar válogatott, egyre többet támadtunk, aminek az eredménye a 15. percben lett meg, Csányi Karol lőtt egy köténygólt. 
 
A második harmadra kapust cserélt a koreai csapat, az első harmad végén sérült meg Dalton két védés között, így nem tudta folytatni a játékot. A csapatok továbbra is sok hibával, pontatlan passzokkal játszottak, különösen nagy helyzeteket nem tudtak kialakítani. A harmad legemlékezetesebb pillanata Sofron óriási ütközése volt, amely kicsit életet vitt a magyar csapat játékába. Gól a középső húsz percben nem született, két harmad után maradt az 1-1-es állás.
 
A harmadik húsz percre mindkét együttes nagyobb energiaszinttel jött ki, gyorsabbá vált a játék, mindkét kapu előtt több helyzet alakult ki. A harmad felénél kialakult 4 a 4 elleni szituációban szétszakadt a pálya, fel-alá sprinteltek a játékosok, a kavarodást a vendégek tudták kihasználni, Cho Min Ho szerezte vissza a vezetést. A hátralévő percekben próbált támadni a magyar válogatott, a koreaiak azonban jól szűrték meg a próbálkozásokat. A 60. percben Hetényi Zoltán nélkül rohamozott a csapat, az üres kapuba pedig Swift talált be. A végeredményt egy magyar gól állította be pár másodperccel később, Terbócs István szerzett közelről gólt.
 
A budapesti tornán Magyarország a 2. helyen végzett, válogatottunk pedig legközelebb februárban éppen Koreában szerepel majd a vb-felkészülés következő állomásán.
 
Jégkorong, Budapest EIHC torna, döntő:
Magyarország-Dél-Korea 2-3 (1-1, 0-0, 1-2)
Gólszerzők: Csányi, Terbócs, ill. Shin, Cho, Swift
 
 
Török Bence

Videók