Korábbi NHL-játékos érkezett Fehérvárra

Mike Vernace személyében korábbi NHL-es játékossal erősítette meg keretét az osztrák jégkorongligában (EBEL) szereplő Fehérvár AV19.


 

 
 
A fehérvári klub vasárnapi közleménye szerint a kanadai és olasz állampolgársággal is rendelkező hátvéd 22 mérkőzésen lépett jégre az NHL-ben: 2008-ban a Colorado Avalanche, 2010-ben pedig a Tampa Bay Lightning színeiben szerepelt az világ legerősebb bajnokságában, valamint 476 mérkőzésen játszott a liga előszobájának számító AHL-ben. A 2016/17-es szezont az Észak-Amerikában a harmadik vonalnak számító East Coast Hockey League-ben (ECHL) érdekelt Brampton Beast csapatában kezdte.
 
„Az NHL-ben játszani természetesen minden játékosnak felemelő. Szerencsésnek tartom magam, hogy kipróbálhattam magam a legjobbak között, nagyon sokat tanultam ott" - idézi a kommüniké a 183 cm magas, 97 kilós játékost. - A legfontosabb az, hogy mindig, minden nap és minden körülmények között a legjobbadat kell nyújtanod."
 
A 30 éves játékos, aki a szezon végéig kötelezte el magát Székesfehérváron, megfordult már Németországban és Svédországban is.
 
„Azért döntöttem az igazolás mellett, mert úgy gondolom, jó lehetőség visszatérni az egyik európai topligába. Észak-amerikaiként különleges érzés Európában játszani, mert az európai mentalitás teljesen más, mint otthon - hangsúlyozta a védő. - Az itteni életmód lehetővé teszi, hogy élvezzünk minden itt töltött napot, akár egy délutáni kávét, emellett teljesen más egy európai közösség tagjának lenni, családias hangulat uralkodik az itteni csapatoknál."
 
A közlemény hozzátette, a hátvéd várhatóan a pénteki, Znojmo elleni találkozón mutatkozik be a Fehérvár AV19 színeiben, a csapat még nélküle győzött Salzburgban.
 

Videók