"Kitartunk a választott út mellett" - Ocskay Gábor

A sorozatban elszenvedett négy vereség ellenére nem tartja drámainak a helyzetet Ocskay Gábor, az osztrák jégkorongligában (EBEL) érdekelt Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója.


A klub honlapjának elmondta: a szezon előtt senki nem láthatta előre, hogy ilyen sérüléshullám sújtja a csapatot. "Rutinos, válogatott játékosok nem állnak rendelkezésünkre, és ez minden posztot érint. Fontos látni, hogy a helyzet nem drámai, hiszen mindössze nyolc mérkőzés telt el, a rájátszás pedig 54 találkozót követően indul majd" - fogalmazott.

Ocskay hozzátette: nem örömteli, hogy ugyanannyi pontjuk van nyolc fordulót követően, mint négy után volt. "Ez azonban nem ok arra, hogy kapkodjunk, a menedzsment nem is gondolt erre. Sem anyagilag, sem szakmailag nem reális, hogy légiósokat igazoljunk számolatlanul. Még akkor sem, ha a hiányzók miatt erősítésre is szorul a védelem. Esetleg egy minőségi hátvéd szerződtetése merülhet fel" - mondta.

Jelezte ugyanakkor, hogy nehéz időszaknak néznek elébe, mivel a válogatott szereplése miatti novemberi szünetig legfeljebb egy-két sérült visszatérésével számolhatnak.

"De akármennyire is nem jó a helyzet, kitartunk a választott út mellett! A jövőképünk az, hogy a saját nevelésű, az akadémián nevelkedett fiatalokból stabil csapattagok, meghatározó játékosok lesznek" - mondta a szakosztály-igazgató, aki hangsúlyozta azt is, hogy nem a játékosvásárlásban gondolkodnak, így most is meg kell várni, hogy a sérültek meggyógyuljanak és a teljes keret rendelkezésre álljon.

"Továbbra is azt tartom fontosnak, hogy építkezzünk, bizalmat adjunk a fiataloknak" - tette hozzá, jelezve: eljön majd az ideje a teljesítményértékelésnek is. A fehérváriak sorrendben a Graz 99erstől, a Red Bull Salzburgtól, a Vienna Capitaltől és az Olimpija Ljubljanától kaptak ki. Ezeken a mérkőzéseken négy gólt lőttek és 17-et kaptak. Jelenleg a hetedik helyen állnak.

Videók