Egy lépésre a világelitbe jutástól Magyarország

A záró harmadban sikerült felőrölnie Ukrajnát a magyar hokiválogatottnak a divízió I-es vb csütörtöki játéknapján, Krakkóban. 0-2-ről fordítottak 4-2-re a mieink Sarauer duplájával, valamint Kóger és Sofron találatával! Ha a házigazda lengyelek ellen nyerünk, vagy döntetlent játszunk szombat este, akkor 2009 után ismét a világelitben szerepelhetünk.


Divízió I/A, 4. forduló:
Magyarország-Ukrajna 4-2 (0-0, 1-2, 3-0)
Gól: Sarauer (37., 57.), Kóger (52.), Sofron (58.), illetve Blagi (25.), Gdinenko (35.)

Azzal, hogy az olaszok előbb a magyaroktól, majd most a japánoktól is kikaptak, háromcsapatosra szűkült a feljutásra esélyes csapatok száma, a kazah mellett a lengyel és magyar válogatott várta kedvező helyzetből utolsó két meccsét.

A magyaroknál nem volt változás a 24 órával korábban az olaszokat verő együttesben, és most is Rajna kezdett a kapuban. Az ukránoknak inkább a bennmaradás miatt volt fontos a meccs, a magyaroknak pedig azért, hogy ne kerüljenek hátrányba a feljutásért folyó harcban.

Az első negyedórában szinte felborult a pálya, Zaharcsenkónak rengeteg védenivalója akadt, ám remekül oldotta meg feladatát. Az első ukrán kapura lövésre 12 percet kellett várni, de később Rajnának is komoly munkája volt.

Sofron áthúzódó kiállításával indult a második harmad, és amikor Hári is kiült, megszerezték a vezetést az ukránok. Blagi lövése megpattant Metcalfe botján, így Rajna - aki előtte óriási bravúrt mutatott be - ezúttal nem védhetett.

Ezt követően nagyobb sebességre kapcsoltak a hátrányba került magyarok, és kétszer is a kapuvas mentett Zaharcsenko helyett. A nagy akarás közben aztán a hátvéd Vas Márton rosszul találta el a korongot saját harmadában, az ajtó-ablak helyzetet Gdinenko váltotta gólra.

A második kapott gól ellenére továbbra is keményen harcolt a Chernomaz-csapat, és két és fél perc múlva sikerült szépítenie. Gőz lövésébe Banham nyúlt bele, a pakk Sarauer elé pattant, aki közelről nem hibázott. Még a szünet előtt egyenlíteni szeretett volna a magyar csapat, ám egy eladott korongból majdnem az ukránok találtak be.

A záró játékrészben a közel 3000 magyar szurkoló támogatása mellett, kettős emberelőnyben még nem született gól, szimpla létszámfölényben azonban már igen, miután Sarauer remek ütemű passzát Kóger vágta be a kapuba.

A magyarok lendületét Kiss kiállítása törte meg a harmad 15. percében, az ukránok ugyanakkor nem tudták kihasználni az előnyt, sőt, szinte annak letelte után rögtön egy ellentámadásnál Sarauer a kapu elé belőtt korongot közelről besöpörte, és hosszú videózás után a bírók érvényesnek ítélték a találatot.

Az ukránok ezt követően óriási energiákat mozgósítottak az egyenlítésért, ennek pedig egy újabb magyar kiállítás lett az eredménye, Banhamnek kellett kiülnie a büntetőpadra. Fél perc sem telt el ezek után, s az ukránok bevették Rajna kapujába, ám mivel magasra tartott bottal szerezték, hosszas videózás után nem adták azt meg. Ez annyira megzavarta a riválist, hogy Sofron emberhátrányban ütött gólt, eldöntve ezzel a meccset.

Videók