Forma 1Pilóták


Valtteri Bottas


Valtteri Bottas
Nemzetisége: finn
Születésnpja: 1989.08.28.
Születési helye: Nastola, Finnország
Rajtszám: 77
Jelenlegi csapata: Williams F1 Team
Versenyek: 38

Bottas 2008-ban megnyerte a Formula Reanult Eurocup sorozatot, valamint szintén e széria észak-európai kupáját. Legutóbb ebben a szériában Filipe Albuquerque portugál autóversenyző teljesítette ezt a bravúrt még 2006-ban.

A 2007-es évben megnyerhette volna a Formula Reanult téli szériájának magyar bajnokságát, ám az MSA (Motorsport Egyesült) nem engedélyezte a továbbiakban Bottas részvételét a bajnokságban. Versenyzését tesztelésnek tekintették, így a bajnokságban való helyezését nem értékelték. Bottas 2012-ben a Formula–1-es Maláj-nagydíjon szabadedzésén a Williams volánja mögött.

2009-ben bemutatkozott a Formula-3 Euroseries sorozatban az ART Grand Prix pilótájaként. Bár győzelmet nem szerzett, csapattársát, Alexander Simst maga mögé utasította a bajnokságban. Szintén 2009-ben bemutatkozott a Formula-3 Masters sorozatban, szezonja olyan jól sikerült, hogy világbajnoki címet szerzett, a 2010-es évben pedig meg is védte azt. Ebben az évben hivatalossá vált az is, hogy a Williams csapat harmadik számú pilótája Vattleri Bottas, és az is, hogy jövőre is számít rá az angol istálló, szintén tesztpilótaként. Továbbá azt is bejelentették, hogy a Formula Euroseries mellett Bottas a GP3 sorozatban is versenyez a Lotus ART csapat pilótájaként. Nehéz szezonkezdés után, folyamatosan javult, majd az utolsó négy verseny hétvégén bebiztosította a világbajnoki címet azzal, hogy megnyerte az utolsó előtti futamot csapattársa előtt.

2012-ben 15 alkalommal tesztelt a pénteki 1. szabadedzésen a Williams volánja mögött.[5] 2012. november 28-án a Williams vezetősége megerősítette, hogy a 2013-as szezonra versenyzői ülést kap a csapattól, ahol Pastor Maldonado csapattársa lesz.