Szerkesztő: Simon Zoltán
2017. 04. 20. 16:32

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője szerint „ijesztően” közel van már a magyar kerékpáros körverseny rajtja, amelyre június végén, Szombathelyen kerül sor.

A barcelonai olimpikon a Sportreggeli csütörtöki adásában elmondta, egyre komolyabb elismertségre tesz szert a kerékpáros mezőnyön belül a 92 éves múltra visszatekintő verseny, amelyre nagyon erős mezőnyt várnak a szervezők.
 
"Ott lesz a rajtnál az Asztana, de érkezik csapat az Egyesült Államokból is. Illetve egy olyan olasz team is indul, amely az elmúlt tíz évben jól szerepelt a Giro d'Italián, versenyzői szakaszgyőzelmeket értek el" - mondta Eisenkrammer Károly, aki elárulta, 35 csapat nevezését már nem tudták elfogadni, mert betelt a létszám, amely viszont időközben a maximumot is átlépte.
 
A 38. alkalommal megrendezésre kerülő Tour de Hongrie június 27-én, Szombathelyen rajtol egy 1 km-es prológgal, amely remek alkalmat nyújt a múlt héten még pályakerékpáros-világbajnokságon szereplő Szalontay Sándor számára, hiszen tavaly is ő nyerte a nyitónapot. Szalontay mellett a luxemburgi csapatban tekerő és a pályakerékpáros-vb pontversenyében 9. helyet szerző Lovassy Krisztián lehet a legjobb magyar.
 
"Hátha Szalontay Sanyi ismét elcsípi a prológot, ennek érdekében szervezünk egy próbát azon a rövid pályán, hogy ne legyen gondja a kanyartechnikával. A luxemburgi csapat talán segít majd a jó formában lévő Lovassy Krisztiánnak, aki a múlt héten a pályakerékpáros-világbajnokság pontversenyében a kilencedik helyen végzett" - mondta a főszervező.
 
A hatnapos verseny távja összesen 750 km, és a mezőny gyakorlatilag átszeli az országot, a királyszakasz pedig a Karcag-Miskolc közötti etap lesz. A főszervező azt is hozzátette, sok nézőt várnak az utak mellé, sőt, a nyugat-magyarországi szakaszokra még Ausztriából is érkeznek szurkolók.
 
"A szombathelyi prológ az egyetlen helyszín, ami az előző évekből megmaradt. Bár vannak korábban szerepet kapó városok, más területen lesz a rajt, illetve a cél, így mindenhol teljesen új versenyszakaszt kellett kialakítanunk. Ez pedig nagyon sok feladattal jár."
Cimkék: tour-de-hongrie

Legfrissebb híreink

21:19 - A Bundesliga egyik legnagyobb sztárja Olaszországba igazolhat NEMZETKÖZI FOCI
20:38 - A Real portugál klasszisa döntött, ide igazol NEMZETKÖZI FOCI
20:33 - Labdarúgás: komoly csapás érte az Újpestet MAGYAR FOCI
20:08 - Őrült szabályváltoztatások lehetnek a labdarúgásban NEMZETKÖZI FOCI
19:32 - Óriási: felesége buktatta le a Real-sztárt, ide igazolhat - kép NEMZETKÖZI FOCI
18:41 - Hoppá: elhagyná a francia gólvágó a csapatát NEMZETKÖZI FOCI
17:49 - Hat órát várt a kisfiú, hogy képet csinálhasson Messivel NEMZETKÖZI FOCI
17:11 - Nagyon ciki becenevet kapott a magyar válogatott labdarúgója MAGYAR FOCI
15:55 - Tovább szépült a fővárosi stadion - videó MAGYAR FOCI
15:22 - Kézilabda: ezek a csapatok várnak Görbiczékre a világbajnokságon KÉZILABDA
14:51 - Ide igazolt a Fradi német sztár(?)középpályása MAGYAR FOCI
14:04 - Körvonalazódik, kikkel játszik a BL-ben a Győr és a Fradi KÉZILABDA
13:18 - Korrupt Katar: kétmillió a 10 éves kislánynak a vb-ért NEMZETKÖZI FOCI
12:19 - Napi retró: 40 éves lett a Real Madrid ikonja - videó! NEMZETKÖZI FOCI
11:34 - Továbbképzésen vett részt Bernd Storck MAGYAR FOCI
10:53 - Újabb botrány: nőt vert világbajnok kajakosunk EGYÉB SPORTOK
10:22 - Légiparádé világsztárokkal a Gyulai István Memorialon! EGYÉB SPORTOK
09:48 - Hihetetlen: ilyet még nem látott futballpályán - videó! NEMZETKÖZI FOCI
09:00 - Ilyen nincs: válogatott játékosokról mond le a Barca NEMZETKÖZI FOCI
08:00 - Új edző irányítja az angol bajnokság patinás csapatát NEMZETKÖZI FOCI
07:00 - Keddi televíziós közvetítések és sportprogram EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:17 - Hihetetlen: csapattársa szerint távozhat a Real csillaga NEMZETKÖZI FOCI
20:33 - Boksz: ez lehet McGregor csodafegyvere az év meccsén - videó KÜZDŐSPORTOK
20:02 - Elképesztő: ezért vesztette el a BL-döntőt a Juve? NEMZETKÖZI FOCI
19:51 - Ilyen nincs: ezért csúszott le az MU a brazil legendáról NEMZETKÖZI FOCI
19:28 - F1: a legenda csúnyán kiosztotta Vettelt AUTÓ-MOTOR
19:13 - NB III: ezek a csapatok indulhatnak a bajnokságban MAGYAR FOCI
19:00 - Szenzációs örömhírt kapott Cristiano Ronaldo - fotó NEMZETKÖZI FOCI
18:32 - Hoppá: a brazil klasszis a Barcelonához kerülhet NEMZETKÖZI FOCI
18:09 - Váratlan fordulat: Ibra spanyol élcsapathoz igazol? NEMZETKÖZI FOCI
17:23 - Kézilabda: a Győr világklasszisa ekkor vonulhat vissza KÉZILABDA
17:09 - Női kézilabda-vb: kisorsolták a kalapokat! Szerencsénk volt? KÉZILABDA
16:36 - Ezt a szánalmas színészkedést nem lehet kihagyni - videó NEMZETKÖZI FOCI
15:45 - NB I: komoly erősítést jelentett be az FTC MAGYAR FOCI
15:39 - Megható: Mourinho így emlékezik elhunyt apjára - fotó NEMZETKÖZI FOCI
14:28 - Tenisz: nézzük, hol áll Babos Timi a legfrissebb világranglistán TENISZ
13:42 - Ezt a csapatot erősíti a botrányhős csatár a következő idényben NEMZETKÖZI FOCI
12:23 - F1: Vettel így magyarázta a Hamilton elleni csatáját AUTÓ-MOTOR
11:28 - NB I: fontos kérdésben dönthetnek az újpesti drukkerek - kép MAGYAR FOCI
10:36 - Tenisz: így fest a férfi teniszezők legújabb világranglistája TENISZ
09:46 - Nagy tragédia érte José Mourinhót NEMZETKÖZI FOCI
09:00 - Az Arsenal ezzel a játékossal dönthet átigazolási rekordot NEMZETKÖZI FOCI
08:00 - Tenisz: Federer elképesztő bravúrt hajtott végre TENISZ
07:00 - Hétfői televíziós közvetítések és sportprogram EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:28 - F1: Hamilton keményen beszólt Vettelnek AUTÓ-MOTOR
20:52 - Ilyen nincs: Ronaldo helyett erre a játékosra csapna le az MU NEMZETKÖZI FOCI
20:28 - Elképesztő: a Real Madridtól igazolna a Barcelona NEMZETKÖZI FOCI
20:17 - WTCC: fantasztikus teljesítményt nyújtott Michelisz AUTÓ-MOTOR
19:33 - Hihetetlen: világklasszissal erősíthet Nagy Ádám csapata NEMZETKÖZI FOCI
19:15 - Konföderációs Kupa: kialakult az elődöntő mezőnye - videók NEMZETKÖZI FOCI
18:34 - F1: a csapatok legfrissebb sorrendje az Azeri Nagydíjat követően AUTÓ-MOTOR
18:05 - F1: így áll a pilóták versenye az Azeri Nagydíj után AUTÓ-MOTOR
17:44 - Beszólt Storcknak és Dzsudzsáknak a fenegyerek MAGYAR FOCI
17:20 - F1: bombameglepetéssel zárult az Azeri Nagydíj AUTÓ-MOTOR
17:03 - F1: így balhézott Vettel Hamiltonnal - videó AUTÓ-MOTOR
16:43 - Óriási magyar teniszsiker született TENISZ
15:45 - Óriási botrány: doppingolt a 2014-es foci vb egyik topcsapata? NEMZETKÖZI FOCI
15:19 - Ismerős játékost igazolhat a Juvétól a Barcelona NEMZETKÖZI FOCI
14:21 - Lazulás: ilyen gólt sosem rúgott még Pogba - videó! NEMZETKÖZI FOCI
13:29 - Csúcsigazolásokat jelenthetnek be Manchesterben NEMZETKÖZI FOCI
12:13 - Elképesztő ajánlatot tesz a Chelsea a Juventusnak! NEMZETKÖZI FOCI
11:27 - Ha nem jön Mbappé, van más: Most a City csatárát akarja a PSG NEMZETKÖZI FOCI
09:57 - Ennyibe került a Juventusnak az elbukott Bajnokok Ligája döntő NEMZETKÖZI FOCI
09:23 - Ismét góllal üzent Storcknak Nikolics NEMZETKÖZI FOCI
09:01 - Németek, brazilok: Mindenki feljelenti a csaló(!?) Barcelonát NEMZETKÖZI FOCI
07:58 - Bővül a lista: Már James és Diego Costa ellen is nyomoznak NEMZETKÖZI FOCI
07:00 - Vasárnapi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
20:59 - Visszatér a Premier League-be a kétszeres spanyol bajnok argentin NEMZETKÖZI FOCI
20:24 - Nehéz Eb-csoportba került a férfi kéziválogatott KÉZILABDA
19:48 - Rádobott még 20 milliót a Barca az ajánlatára NEMZETKÖZI FOCI
18:56 - Az oroszok engedtek: újra lehet sörözni a Konföderációs Kupán NEMZETKÖZI FOCI
18:42 - Neymar szakított a barátnőjével NEMZETKÖZI FOCI
17:22 - Ennyi pénzért válthatja ki Messi a börtönbüntetését NEMZETKÖZI FOCI
17:03 - Hihetetlen ötlettel álltak elő az olimpia rendezői! EGYÉB SPORTOK
16:58 - Azeri Nagydíj: így csapódott a falnak az edzés győztese - videó AUTÓ-MOTOR
16:51 - Azeri Nagydíj, második szabadedzés: falnak csapódott az első AUTÓ-MOTOR
14:10 - Azeri Nagydíj, első szabadedzés: Red Bull-tarolás AUTÓ-MOTOR
13:36 - Nagyon úgy tűnik, hogy új magyar teniszklasszis születik TENISZ
12:53 - MU: rekordajánlatot tett a PSG védőjéért NEMZETKÖZI FOCI
12:38 - Tüntetés: börtönt követelnek az állatkínzóknak a fociszurkolók MAGYAR FOCI
11:52 - Boldog, nagyon boldog lenne a hazai vb-n Verrasztó Dávid ÚSZÁS
11:45 - Keményen beszólt a légiós Bernd Storcknak MAGYAR FOCI
11:02 - Rómából igazolta le a Liverpool a klub legdrágább játékosát NEMZETKÖZI FOCI
10:21 - Így veri a harci dobot a Vasas EL-ellenfelének edzője NEMZETKÖZI FOCI
09:38 - A Fradi támadóját is viheti a Puskás Akadémia MAGYAR FOCI
09:00 - Európai topligába igazolhat az NB I sztárja NEMZETKÖZI FOCI
08:00 - Korábbi Chelsea-klasszissal erősített a Vasas ellenfele NEMZETKÖZI FOCI
07:00 - Pénteki focimeccsek és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények