Elődöntős a magyar női kardválogatott Düsseldorfban!

A Pusztai Liza, Márton Anna, Katona Renáta trió Fehéroroszországot és Ukrajnát legyőzve jutott a legjobb négy közé a vívó Európa-bajnokság csütörtöki napján.


A verseny negyedik napján, csütörtökön kezdődtek meg a csapatversenyek, elsőként a női kardozók és a férfi tőrözők léptek pástra.
Kardban 15 együttes indult, a magyarok a fehéroroszokkal kezdtek és öt tussal nyertek, ezzel negyeddöntősök lettek.
Az első három pár után eggyel vezettek úgy, hogy Pusztai Liza és Márton Anna megnyerte asszóját - utóbbi kicsit tompán, 0-4-gyel kezdett, utána viszont hat tust adott -, míg kettejük között Katona Renáta kikapott.
 
Pusztai LIza egyéni teljesítménye is kellett ahhoz, hogy a magyar női kardcsapat Európa legjobb négy válogatottja közé kerüljön.
Fotó: Devin Manky/Getty Images
 
Katona a második asszójában már jobb volt ellenfelénél, majd Pusztai is, de két kör után a fehéroroszok vezettek 30-28-ra, mert az egyéniben bronzérmes Márton vereséget szenvedett.
Az utolsó három asszó viszont - és így az összecsapás is - magyar sikerrel zárult.
Pusztai plusz hatos, Katona plusz kettes, Márton mínusz hármas találati mutatóval zárt.
 
Márton Anna kard egyéniben bronzérmet szerzett. A csapattal is meglesz a dobogó?
Fotó: Federico Gambarini/picture alliance via Getty Images
 
A folytatásban jóval nehezebb ellenfél következett, a tavaly második ukrán csapaton keresztül vezetett az út a legjobb négy közé. A magyarok két egytusos vereséggel kezdtek, majd Katona döntetlent vívott Olena Voronyinával. Ezután Márton kikapott kettővel Alina Komascsuktól, majd Pusztai és Katona döntetlent ért el - utóbbi menet közben, 25-25-nél egyenlített -, de két kör után az ukránok 30-26-ra vezettek. Ezután Márton eggyel verte Voronyinát, Katona pedig parádés teljesítménnyel 7-1-re Komascsukot, így a kilencedik asszó előtt 40-36 volt az állás a magyaroknak. Utolsóként a 18 éves Pusztai vívott a nyitónapon győztes Olha Harlannal. Az egyéniben háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok ellenfél hamar felzárkózott, a vezetést is átvette, 42-44-nél pedig egészen közel áll a győzelemhez, de a magyar kardozó a kiélezett végjátékban fordítani tudott, az utolsó akcióban tiszta egylámpás találatot elérve.
A remekül vívó Katona plusz hattal, Márton mínusz eggyel, Pusztai mínusz néggyel zárt.
 
Katona Renáta Alina Komashchuk ellen remekelt igazán, és ez döntő fontosságúnak bizonyult a magyarok továbbjutásában.
Fotó: Devin Manky/Getty Images
 
Eredmények:
A 16 között:
Magyarország-Fehéroroszország 45-40
Negyeddöntő:
Franciaország-Lengyelország 45-34
Magyarország-Ukrajna 45-44
Olaszország-Azerbajdzsán 45-42
Oroszország-Németország 45-34
 

Videók