Csodás dupla magyar győzelem Olaszországban

Minden jó, ha a vége jó!


Hatalmas magyar sikerrel zárult a vitorlázó világkupa verseny Genovában: Vadnai Jonatán a második helyen kezdte a medal race-t és az elsőn fejezte be. A verseny utolsó futamát testvére, Benjamin nyerte, Jonatán az ötödik helyen futott be, ami elég volt ahhoz, az addig vezető ciprusi Pavlos Kontides elé kerüljön az összetettben és pontegyenlőséggel megnyerje a versenyt, karrierje addigi legnagyobb sikerét aratva.

Rendkívül szoros volt a verseny állása az éremfutam előtt: az első hat közül bárki nyerhetett és az első kilenc közül bárki végezhetett érmes helyen. 

Nem indult túl jól a futam: a gyenge 6-7 csomós trükkös nyugati szélben mindkét magyar hajó a rendező hajó mellett rajtolt, ám Jonatánnak szinte azonnal büntetést kellett teljesítenie, amivel átmenetileg a mezőny végére esett vissza. Ezzel együtt a bal oldalra kényszerült, ahonnan azzal együtt is a 8. helyen tudott felérni az első bójához, hogy időközben 5. is volt, ami akkor aranyérmes pozíció volt. Benjamin tartósan a 6. helyen vitorlázott, de a bóját elsőként került. A hátszélben Benjamin az 1-4. helyeken haladt, Jonatán a kilencediken. A bójánál Benjamin ismét vezetett, testvére a 8-9. helyen tartózkodott. Ekkor Kontides stabilan nyerőnek állt.
 
A második cirkáló szakasztól folyamatosan változtak az érmesek, egy-egy helycsere átírta a virtuális dobogót. Jonatán azonban feljött az 5. helyre, ami már az ő győzelmét jelentette, a szorosan mögött haladó lengyel Kubiakot megfütyülték, így levegősebben tudott haladni, s átmenetileg a harmadik helyre is feljött a futamban. Eközben Kontides és a norvég Tomasgaard előzgette egymást, s ettől függően Jonatán hol nyerőben, hol ezüstérmes pozícióban volt.
 
 
Az utolsó bójánál Benjamin visszavette a vezetést a trinidadi Lewistól, Jonatán tartotta az ötödik helyét, Tomasgaard pedig stabilan Kontides előtt haladt, s ez a sorrend a befutóig már nem változott, így Jonatán rövid felnőtt karrierje – de talán egész eddigi pályafutása – legnagyobb sikerét elérve megnyerte a világkupa versenyt Genovában.
 
„Lesz-e buli este?” – hangzott a kérdés a versenyt közvetítő World Sailin médiahajóról. „Ebben egészen biztos vagyok” – mondta Jonatán, aki a nyilatkozatában nem tagadta, hogy a korai büntetés nehéz helyzetbe hozta, de a szél forgolódása amellett, hogy nem volt könnyű kiismerni, esélyt is adott a javításra, amivel élni is tudott.
Jonatán mögött a ciprusi Pavlos Kontides lett a második a versenyen, a bronzot pedig a trinidadi Andrew Lewis nyerte el. Vadnai Benjamin a medal race megnyerésével a 9. helyre lépett előre. A verseny előtt Benjamin mindkettőjük számára az első tíz körüli eredményt jelölt meg célként. Bejött.

 

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotók: Jesusu Renedo, Pedro Martinez / Sailing Energy

Videók