Reagált Liu Shaolin az újabb kizárására

A főbírót is emlegette.


Ahogy azt megírtuk, a legjobb tíz között az első néhány körben a magyar klasszis vezetett, majd Lim állt az élre, de a szám Európa-bajnoka, az orosz Szemjon Jelisztratov is begyújtotta a rakétákat. Liu Shaolin féltávnál visszavette a második helyet ázsiai riválisától, aki ezt nem hagyta annyiban, az egyik egyenesben belülről próbált előzni, de a kanyar bejárata előtt a magyar versenyző rádőlt, melynek következtében Lim elesett, Liu Shaolin pedig kisodródott. A zsűri utóbbit látta szabálytalannak, így előbbit továbbjuttatta.

"Ahogy szombaton 1500-on, úgy most sem éreztem magam szabálytalannak, de tudtam, hogy ki fog zárni a kanadai főbíró. Akármit csinálok, kizár" - mondta a 10. helyezett Liu Shaolin, aki így a legjobb nyolcat felvonultató szuperdöntőben nem léphet jégre.

A magyar váltóval szintén olimpiai bajnok Burján Csaba a negyeddöntőben eleinte az ötfős futamban hátul "utazott", majd amikor megpróbált előretörni, összeakadt Jelisztratovval, s mindketten elestek. A zsűri a 24 éves pécsi sportolót látta vétkesnek, így őt kizárta, míg a szám Európa-bajnokát továbbjuttatták. Burján a 20., míg a selejtezőben kiesett Varnyú Alex 30. lett.
 
A döntőben Lim második aranyát gyűjtötte be Szófiában honfitársát, az 500-on győztes Hvang Tae Hont, illetve Jelisztratovot megelőzve.
 
Fotó forrása: Christof Koepsel - International Skating Union (ISU)/ISU via Getty Images
 

Videók