Miklós Edit nem érez fájdalmat, de lelkileg megviselte a sérülés

Alpesi síelőnk biztosan lemarad a februári olimpiáról.


Négy nappal a szombati ausztriai Világkupa-versenyen elszenvedett sérülése, s az azt követő térdműtétje után kiengedték az olimpiai hetedik, Vk-viadalon harmadik versenyzőt a kórházból.
 
Az MTK sportolója mostantól otthonában folytathatja a rehabilitációt, írja a Blikk.
 
"Mit mondjak, nem vagyok boldog a sérülés miatt, és hogy lemaradok az olimpiá­ról. Legalább enyhíti a szomorúságomat, hogy hazamehetek, és a családom köré­ben, Csíkszeredán végezhetem a rehabilitációt. A célom, mihamarabb felépülni. Ezért mindennap végzem a számomra előírt gyógytornát, amelyben egy térdhajlító gép segítségemre van, és nyirokmasszázst is kapok egy szakembertől. Szednem kell gyógyszereket, de egyébként nem érzek fizikai fájdalmat. Ez most enyhébb sérülés, mint a 2017-es volt, de tagadhatatlan, hogy lelkileg sokkal jobban megviselt. Elég nehéz feldolgozni a történteket, idővel mégis túl kell lépnem rajtuk. Hat hét múlva lesz kontroll, akkor kell majd visszamennem a tavalyi súlyos sérülésem után és most is a megoperáló Christian Schenk ausztriai klinikájára. Addig pedig szorgalmasan végzem a rám szabott feladatokat és emellett pihenek. Megpróbálok csak a gyógyulásra koncentrálni."
 

Roberto Carlos elbújhat, elképesztő szabadrúgás gól Afrikából! " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Mindenki emlékszik még Roberto Carlos, Franciaországban lőtt góljára. Ám itt egy újabb találat, amit szintén nyugodtan lehet nevezni a legnagyobb gólnak, amit valaha szabadrúgásból áttunk. Walter Musona, a Polokwane City 22 éves csatára az elkövető a Kaizer Chiefs ellen rangadón, amit utóbbi gárda nyert meg 2-1-re. De ugye, senki nem erre fog emlékezni...

Videók