Gyorskorcsolya: elődöntőben a női váltó

A magyar női váltó bejutott az elődöntőbe a rövidpályás gyorskorcsolyázók erzurumi világkupaversenyének pénteki nyitónapján, ezzel biztosította a helyét a márciusi világbajnokságra.


A magyar női váltó bejutott az elődöntőbe a rövidpályás gyorskorcsolyázók erzurumi világkupaversenyének pénteki nyitónapján, ezzel biztosította a helyét a márciusi világbajnokságra.

A törökországi viadal honlapja szerint a Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Bácskai Sára Luca és Jászapáti Petra alkotta staféta a selejtezőfutamban a dél-koreaiak és a japánok mögött harmadikként zárt, így bejutott a szombati elődöntőbe.

Ez azt is jelenti, hogy a magyar csapat - a végeredménytől függetlenül - elegendő ranglistapontot szerez ahhoz, hogy a vk-rangsorban megelőzze az amerikaiakat, akik az erzurumi versenyre nem is utaztak el. A magyar váltó így már csak akkor nem lehet ott a március közepén, Moszkvában sorra kerülő vb-n, ha Erzurumban piros lapot érő szabálytalanság miatt kizárják.

A magyar férfi váltó - amely a jelenlegi vk-idényben Montrealban és Drezdában is ezüstérmes volt - már korábban biztosította helyét a vb-n, ahol a staféták versenyében a vk-szezon ranglistájának első nyolc csapata lehet ott mindkét nem esetében.

Videók