Kajak-kenu: magyar világbajnoki cím parakenuzásban

Rozbora András aranyérmet szerzett a pénteki paradöntők során a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon.


A magyar versenyző a K-1 A sérültségi kategóriában bizonyult a legjobbnak 200 méteren.

"Ez volt életem legjobbja. Nem reménykedtem az első helyben, de dobogóra akartam kerülni. A kajakban találtam meg, amit kerestem, nagyon örülök és nagyon köszönöm az edzőmnek, Pruzsina Istvánnak" - nyilatkozott boldogan Rozbora András, aki három éve kezdett foglalkozni ezzel a sportággal.

Szerdán a kenus Suba Róbert lett bronzérmes a V-1 A sérültségi kategóriában, így a magyar küldöttség egy-egy első és harmadik hellyel zárta a vb-t.

Tavaly érem nélkül maradt a paracsapat, s Weisz Róbert szakvezető idén azt a célt tűzte ki tanítványai elé, hogy legalább egy dobogós helyezést szerezzenek.

A parakenuban a V-1 a kenut, a K-1 pedig a kajakot jelöli.

Az A sérültségi kategóriába tartozók a karjuk mellett csak a vállukat tudják használni versenyzés közben, a TA-ban a válluk mellett a törzsüket is, és minimális lábmunka is megengedett, míg az LTA-ban indulók a törzsük és a vállaik mellett a lábukat is tudják használni.

A parakenu 2010 óta hivatalos versenyszám a kajak-kenu világbajnokságon, s a 2016-os riói játékokon már a paralimpia műsorában is szerepelni fog.

Videók