Vívás: vb-negyeddöntőben a női párbajtőrözők

A várakozásnak megfelelően magabiztosan győzte le a magyar női párbajtőr-válogatott a brazilokat, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a kazanyi vívó-világbajnokságon.


A Szász Emese, Révész Julianna, Tóth Hajnalka, Budai Dorina összeállítású együttesnek kedden kellett volna megkezdenie menetelését, de a 32-es táblán nem vívhatott, mivel ellenfele, a panamai csapat nem állt ki, illetve a dél-amerikaiak közül csak egy vívó jelent meg a kiírt időpontban a megjelölt pástnál. Így a szerda reggeli mérkőzés volt az első, melyen az eredetileg várhatónál némileg könnyebb ellenfél jutott a magyaroknak, előző nap ugyanis a svájciak sérülések miatt csak egy asszót vívtak a brazilokkal, vagyis a dél-amerikaiak kerültek be a nyolcaddöntőbe.

Az esélyeiket valamelyest növelte, hogy már náluk vív a korábban olasz színekben csapatban világbajnok, egyéniben vb-bronzérmes Natalie Moellhausen. Vele is kezdtek a brazilok, s a Révész elleni asszóját 5-4-re meg is nyerte, később viszont kikapott Budaitól és döntetlent ért el Szásszal szemben. A magyar csapat ugyanakkor - amelyben mind a négy csapattag lehetőséget kapott - a második pártól kezdve végéig és egyre nagyobb különbséggel vezetett, így nem is volt kérdéses, melyik válogatott folytathatja szereplését a negyeddöntőben.

A magyaroké melletti páston vívtak a központi teremben az amerikaiak és a lengyelek, végül előbbiek meggyőző fölénnyel, tíz tusnyi különbséggel nyertek, így Szásznak és csapattársainak őket kell legyőzniük az elődöntőbe kerülésért.

VÍVÁS
Világbajnokság, Kazany, női párbajtőr, csapatverseny, a 16 között
Magyarország-Brazília 45-28

Videók