Szerkesztő: Márványi Péter | MTI
2016. 01. 31. 22:08

A Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású magyar férfi kardválogatott mindegyik ellenfelét legyőzte vasárnap a padovai világkupaversenyen.

A magyar csapat a kínaiak 45:24-es legyőzésével kezdte menetelését, majd a negyeddöntőben 45:36-ra verte a hazai közönség előtt szereplő, világbajnoki címvédő olaszokat. Az elődöntőben 45:39-re nyert a dél-koreaiak ellen - a magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint - úgy, hogy az utolsó előtti pár pástra lépésekor 28:35 volt az állás, de Szatmári egy 12:2-es asszóval megfordította az állást, végül Szilágyi magabiztosan fejezte be a mérkőzést. A fináléban a magyarok sokáig vezettek, később viszont a románok egyenlítettek. Az utolsó párharc 40:38-as magyar előnnyel kezdődött, és a két tusból Szilágyi egyet meg tudott tartani Tiberiu Dolniceanuval szemben, így alakult ki a 45:44-es végeredmény.
 
 
Szombaton az egyéni versenyben a már biztos olimpiai résztvevőnek számító, a londoni játékokon aranyérmes Szilágyi remek vívással másodikként végzett, de kiemelkedő eredményt ért el Szatmári András is, aki nyolcadik lett.
 
A nők vasárnapi csapatküzdelmében a magyarok - Kelecsényi Mirabella, László Luca, Márton Anna, Záhonyi Petra összeállításban - a nyolcadik helyen végeztek Athénban. Előbb 45:34-re verték a kínaiakat, majd mindössze két tussal, 45:43-ra maradtak alul a világbajnok oroszokkal szemben, azután 45:35-re kikaptak a dél-koreaiaktól, végül 45:31-re a lengyelektől. Utóbbi két mérkőzésen könnyebb sérülése miatt már nem lépett pástra Márton, aki előző nap hetedik lett az egyéni versenyben, és ezzel gyakorlatilag biztosította helyét az olimpiai mezőnyben.
Cimkék: vívás

Legfrissebb híreink

23:52 - Az amerikaiak lesöpörték Szerbiát a kosárdöntőben OLIMPIA 2016
23:21 - Bale megadta a kezdő lökést a Realnak - videók! NEMZETKÖZI FOCI
22:22 - Élen maradt a Vasas, kiütötték a Lokit - videóval MAGYAR FOCI
20:55 - Nincs francia triplázás, Dánia az úr férfi kézilabdában! OLIMPIA 2016
19:51 - Parti a 24. helyen végzett hegyikerékpárban OLIMPIA 2016
18:54 - Kipchoge révbe ért maratonfutásban OLIMPIA 2016
18:30 - Parti a középmezőnyben teker Rióban OLIMPIA 2016
17:49 - Levágott fej Gulácsiék meccsén NEMZETKÖZI FOCI
17:17 - Brit siker a Moto GP-ben AUTÓ-MOTOR
15:57 - Visszavonul a válogatottságtól a riói torna egyik legjobbja OLIMPIA 2016
15:17 - Történelmi magasságban a britek, a hazai rendezést is felülmúlták OLIMPIA 2016
13:50 - Neymar nem kér a kapitányságból, már olimpiai tetkója is van OLIMPIA 2016
11:49 - A Barcelona kapusa kellett Guardiolának, Hart mehet, amerre lát NEMZETKÖZI FOCI
11:22 - Visszavágott legyőzőjének Conor McGregor KÜZDŐSPORTOK
10:00 - Megkezdte vételára törlesztését Gonzalo Higuaín VIDEÓK
09:39 - Három magyar versenyez még, zárul az olimpia – mai program OLIMPIA 2016
06:41 - Rio 2016 – az utolsó előtti nap krónikája OLIMPIA 2016
06:34 - Farah legendás dupla duplát ünnepelhet Rióban OLIMPIA 2016
05:43 - Felért a csúcsra a szerb vízilabda-válogatott OLIMPIA 2016
03:23 - A csapategység diadala: orosz arany női kézilabdában! OLIMPIA 2016
02:08 - Brazília extázisban, Neymar nemzeti hőssé vált! OLIMPIA 2016
00:09 - Férfi öttusázóink számára sem termett babér Rióban OLIMPIA 2016

Élő eredmények