Új világbajnok született: Carlsen a világ tetején

A kihívó Magnus Carlsen a Csennaiban rendezett sakkvilágbajnoki párosmérkőzés tizedik partijában döntetlent ért el, így behozhatatlan előnyre tett szert a címvédő és hazai közönség előtt szereplő Viswanathan Ananddal szemben.


Az esemény honlapjának tudósítása szerint a pénteki összecsapáson Carlsen vezette a világos bábukat, s a 65. lépés után született meg a remi a négy óra 45 perces találkozón. A világranglista-vezető, 22 éves sakkozó pályafutása során először hódította el a sakkvilágbajnoki címet, s a diadalért 1,5 millió dollárt (330 millió forintot) kapott.

Carlsen ugyan csak jövő szombaton ünnepli 23. születésnapját, mégsem ő minden idők legfiatalabb világbajnoka, az orosz Garri Kaszparov ugyanis 1985-ben alig több mint 22 és fél évesen lett bajnok.

A vereség után közel egymillió dollárban részesülő 43 éves Anand - akinek mostani segítői között ott volt Lékó Péter - először 2000-ben lett világbajnok, majd 2007-es sikere óta háromszor is megvédte címét. Carlsen ellen azonban csak döntetlenekre futotta erejéből, miközben ellenfele az ötödik, a hatodik és a kilencedik játszmában is jobbnak bizonyult.

Az vb-csatát óriási érdeklődés kísérte világszerte, csak Indiában és Norvégiában több mint 100 millióan követték a közvetítéseket. 

Vb-történelem

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) eredeti kiírása szerint a világbajnoknak minden harmadik évben párosmérkőzésen kellett megvédenie címét. Ez a rendszer egészen 1993-ig működött, amikor az angol Nigel Short ellen a címvédő orosz Garri Kaszparov az általa életre hívott Profi Sakkozók Szövetsége (PCA) keretei között ült asztalhoz és nyert. A FIDE vb-címét így az orosz Anatolij Karpov szerezte meg a holland Jan Timman legyőzésével.

A FIDE váltott, s kieséses rendszerű világbajnokságokat rendezett. Kaszparov 15 éves uralkodásának honfitársa, az orosz Vlagyimir Kramnyik vetett véget. Ezután került sor a prágai egyezményre 2002-ben, amelynek következménye egy körmérkőzéses torna lett, ezen a bolgár Veszelin Topalov szerezte meg az első helyet. Topalov 2006-ban vívott címegyesítő mérkőzést Kramnyikkal, majd következett a 2007-es, mexikói torna, ahol Viswanathan Anand diadalmaskodott.
Anand címét először 2008-ban védte meg Kramnyikkal szemben, majd a Topalovval vívott párosmérkőzésen is diadalmaskodott, tavaly pedig az izraeli Borisz Gelfandot győzte le.

Anand 2007 óta tartó uralmának most a 22 éves Magnus Carlsen vetett véget. A norvég játékos februárban elérte a 2872 Élő-pontot, ez rekord a sportág történetében.

SAKK
A sakkvilágbajnokok 1886 óta:
1886-1894: Wilhelm Steinitz (osztrák)
1894-1921: Emanuel Lasker (német)
1921-1927: Jose Raul Capablanca (kubai)
1927-1935: Alekszandr Aljechin (orosz)
1935-1937: Max Euwe (holland)
1937-1946: Aljechin
1946-1948: Aljechin halála után nem hirdettek világbajnokot
1948-1957: Mihail Botvinnik (szovjet)
1957-1958: Vaszilij Szmiszlov (szovjet)
1958-1960: Botvinnik
1960-1961: Mihail Tal (szovjet)
1961-1963: Botvinnik
1963-1969: Tigran Petroszjan (szovjet)
1969-1972: Borisz Szpasszkij (szovjet)
1972-1975: Bobby Fischer (amerikai)
1975-1985 és 1993-1999: Anatolij Karpov (szovjet)
1985-1993: Garri Kaszparov (szovjet, orosz), FIDE
1993-2000: Kaszparov, PCA
1999-2000: Alekszandr Halifman (orosz), FIDE
2000-2002: Viswanathan Anand (indiai), FIDE
2002-2004: Ruszlan Ponomarjov (ukrán), FIDE
2004: Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég), FIDE
2000-2005: Vlagyimir Kramnyik (orosz), klasszikus címvédő
2005-2006: Veszelin Topalov (bolgár), FIDE
2006: Kramnyik, címegyesítés
2007: Anand
2008: Anand
2010: Anand
2012: Anand
2013: Magnus Carlsen (norvég)

Videók