Tragédia: négy hegymászót ölt meg a lavina az Alpokban

Négy alpinista életét vesztette kedden a francia Alpokban - közölte a helyi prefektúra.


A négy áldozat egy magashegyi vezetővel haladt az egyik csúcs felé, amikor délután fél négy körül elsodorta őket egy lavina. Az alpinisták a 2604 méter magasan fekvő Goulotte des Enfers elnevezésű jégfolyosón haladtak felfelé. Egyedül a vezető élte túl a balesetet, ő értesítette a hegyi mentőket.

Jacques Quastana prefektus, aki a helyszínen követte a mentést, elmondta: a négy alpinistát több száz méterre elsodorta a lavina. A csendőrség helikoptere egyébként az óránkénti 100 kilométeres erősségű szél és a rossz látási viszonyok miatt nem tudott a baleset közelében leszállni.

Egy közeli településen, Crévoux-ban landoltak, ahonnan a mentők gyalog mentek a helyszínre. Ott azonban a négy alpinistán már nem tudtak segíteni. A felnőtt áldozatok állampolgársága egyelőre nem ismert, de a France 2 közszolgálati televízió híradója úgy értesült: ketten közülük a franciaországi Rennes városából származnak.

A hegyi vezetőt, aki túlélte a balesetet, sokkos állapotban kórházba szállították.

A lavinák és a havazás megfigyelésével foglalkozó országos egyesület (ANENA) adatai szerint a szezon kezdete óta 13-an vesztették életüket lavinaomlásban Franciaországban. A mostani volt idén eddig a legsúlyosabb tragédia.

 

Videók