Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 07. 07. 18:12

Őrület, mi történt a hajrában.

Fernando Gaviria, a Quick-Step Floors kolumbiai versenyzője nyerte a 105. Tour de France országúti kerékpáros körverseny első szakaszát, így ő viselheti vasárnap az összetettben élen állónak járó sárga trikót. A 201 kilométeres szakaszon sprintbefutó döntött, a második helyen a szlovák Peter Sagan (Bora-Hansgrohe), míg a harmadikon a német Marcel Kittel (Katyusa-Alpecin) ért célba.

 
Gaviria 2004 óta az első kerékpáros, aki újoncként nyerte meg az első szakaszt a Touron, akkor a svájci Fabian Cancellarának jött össze ez a bravúr.
 
Az egyhangú szakaszt a hajrához közeledve előbb egy mezőnybukás tette izgalmassá - szétszakadt az élboly, amelynek kétharmada elveszítette a lendületét -, majd a címvédő brit Chris Froome bukott, és kötött ki a pálya széli mezőn.
 
A 33 éves kerekes - aki már négyszer diadalmaskodott a Touron, ötödik sikerével pedig beállítaná a rekordot és csatlakozna Jacques Anquetilhez, Eddy Merckxhez, Bernard Hinault-hoz és Miguel Indurainhoz - így négy kilométerre a cél előtt közel 400 méteres hátrányt szedett össze az élen haladókhoz képest. Ez a folytatásban még tovább nőtt, végül a szakaszgyőztestől 51 másodpercet kapott.
 

Az esélyesek közül Nairo Quintana a hajrában kapott defektet, így Froome-hoz hasonlóan ő is jelentős, de még a britnél is nagyobb hátrányt (1:15 perc) szedett össze az első szakasz végén.
 
Eredmény, 1. szakasz, Noirmoutier-en-l'Ile - Fontenay-le-Comte, 201 km:
1. Fernando Gaviria (kolumbiai, Quick-Step Floors) 4:23.32 óra
2. Peter Sagan (szlovák, Bora-Hansgrohe) azonos idővel
3. Marcel Kittel (német, Katyusa-Alpecin) a. i.
 
A mezőnyre vasárnap a Mouilleron-Saint-Germain és La Roche-sur-Yon közötti 182,5 kilométeres sík szakasz vár. A 105. Tour de France-on a július 29-i, párizsi befutóig 3351 kilométert teljesít a mezőny.

Legfrissebb híreink

23:22 - Futball: komoly igazolást jelentett be a magyar klub MAGYAR FOCI
22:24 - EL: elképesztő győzelmet aratott az egyik esélyes NEMZETKÖZI FOCI
22:00 - EL: mutatjuk a Vidi meccsének góljait - videók NEMZETKÖZI FOCI
21:31 - EL: ezért kapott ki a magyar bajnok NEMZETKÖZI FOCI
21:19 - EL: elképesztő nyilatkozatot adott a Vidi magyar válogatottja NEMZETKÖZI FOCI
21:00 - EL: megkezdte szereplését a Vidi NEMZETKÖZI FOCI
19:55 - Sztárcsapathoz kerülhet a Viditől távozó klasszis MAGYAR FOCI
18:54 - Világbajnok lehet a manchesteriek új sztárja NEMZETKÖZI FOCI
17:48 - Vidi-BATE: a kezdőcsapatok NEMZETKÖZI FOCI
17:12 - Dzsudzsák az Al-Ittihad Kalba mezében - fotók NEMZETKÖZI FOCI
16:44 - Megoperálták a magyar válogatott hátvédjét MAGYAR FOCI
16:28 - Parádéztak a birkozóink Minszkben EGYÉB SPORTOK
15:03 - Visszatért az NB I-be Marco Rossi nagy kedvence MAGYAR FOCI
14:52 - Piros-kék lett a Groupama Aréna - fotó NEMZETKÖZI FOCI
14:22 - Babos Tímea fontos változásokat jelentett be TENISZ
13:14 - Berki itthon tornázhatna, de nem indul el a versenyen EGYÉB SPORTOK
13:01 - Botrány a Fradi-Újpest jegyei körül MAGYAR FOCI
12:14 - Kosarasaink kapitánya nem ismer kegyelmet és irgalmat - videó KOSÁRLABDA
11:51 - Világranglista: előrelépett a magyar válogatott MAGYAR FOCI
11:37 - Tudtak a BATE játékosai a Vidi egyik legjobbjának a tervéről NEMZETKÖZI FOCI
11:30 - BL-szintű csodagól a magyar másodosztályból - videó MAGYAR FOCI
11:18 - Elhunyt négyszeres olimpiai bajnok legendák EGYÉB SPORTOK
10:29 - Megvan Csank János helyettese MAGYAR FOCI
10:00 - Vidi-BATE: alapemberek nélküli fehérváriak NEMZETKÖZI FOCI
09:23 - Magyar foci: 3 vezetőedzőnek kellett mennie MAGYAR FOCI
08:55 - Hengerelt a Fradi - reakciók, tabella KÉZILABDA
08:35 - Görbicz Anita és Nagy László is kinevezés előtt áll KÉZILABDA
08:22 - Nevetséges Ronaldo kiállítása - új videó NEMZETKÖZI FOCI
07:28 - Csütörtöki sport: EL, Vidi-BATE, MTK-Fradi EZT LÁTOD ÉLŐBEN
22:59 - BL: elképesztő pofont kapott az egyik esélyes NEMZETKÖZI FOCI
22:04 - BL: mutatjuk, miért állították ki Ronaldót - videó NEMZETKÖZI FOCI
22:03 - Nehéz helyzetbe kerülhet Dárdai Pál NEMZETKÖZI FOCI
21:23 - Futball: áll a bál a magyar klubnál! MAGYAR FOCI
20:59 - BL: Szalaiék emlékezetes meccsel nyitottak NEMZETKÖZI FOCI
20:33 - Két sztár is az AC Milanba igazolhat NEMZETKÖZI FOCI
19:44 - Elveszítheti klasszisát a Barca, ehhez a topklubhoz mehet NEMZETKÖZI FOCI
19:02 - Meglepő helyre igazolt Dzsudzsák Balázs MAGYAR FOCI
18:03 - Fucsovics Márton újra parádézott TENISZ
17:44 - NB II: Legenda lett az utolsó edzője MAGYAR FOCI
17:22 - Rangadókról tett bejelentést az MLSZ MAGYAR FOCI
17:13 - Sztárjátékos igazolt Miskolcra KOSÁRLABDA
16:40 - Helyzetjelentés Nadal sérüléséről TENISZ
16:22 - Az Eb-hez hangolnák Messi és Neymar egyik vetélkedését NEMZETKÖZI FOCI
15:20 - Menesztette edzőjét az NB I-es klub MAGYAR FOCI
14:49 - Nagyon rossz hírt kapott a magyar klasszis KOSÁRLABDA
13:40 - Őszinte: reagált a Vidi edzője Lazovics visszavonulására MAGYAR FOCI
12:36 - Erőszakolós botrány: jogi pert indít a két ex-vízilabdás VÍZILABDA
10:19 - Balhé: Ramos kőkeményen reagált Griezmann szavaira NEMZETKÖZI FOCI
09:11 - Varázslatos góllal tért vissza az Inter a BL-be - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:33 - Döbbenetes bejelentést tett a Vidi az egyik legjobbjáról MAGYAR FOCI
08:21 - Megalázóan csapták be Neymart Liverpoolban - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:08 - NB III-as csapattól küldték el Csank Jánost MAGYAR FOCI
07:27 - Szerdai sport: Dübörög tovább a Bajnokok Ligája EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények