Tour de France: Wiggins már lemondott az indulásról

A címvédő Bradley Wiggins úgy véli, többet nem indul a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen azután, hogy idén sérülése miatt kénytelen kihagyni a viadalt.


"Számomra mindig az volt a legfontosabb, hogy Tourt nyerjek. Ezt elértem. Büszke vagyok rá, de ha őszinte akarok lenni, nem hiszem, hogy még egyszer úgy fel tudnék készülni rá, mint tavaly tettem" - mondta a 33 éves kerekes.

Wiggins arról is beszélt, hogy időközben csapattársa, Chris Froome sokat fejlődött, teljesítménye alapján szerinte a tavaly mögötte második honfitársa az idei francia viadal esélyese. Hozzátette, ha Froome-nak sikerül nyernie, akkor teljesen természetes, hogy ő lesz az istálló elsőszámú embere a jövőben.

A londoni olimpián egyéni időfutamban aranyérmes versenyző május végén jelentette be, hogy térdsérülése és betegsége miatt idén kihagyja a Tourt. Korábban Wiggins a Giro dÍItaliát a 13. szakasz előtt mellkasi problémák miatt feladta.

Videók