Szilágyi "csak" ötödik az Európa-bajnokságon
Szerkesztő: Tóth István | MTI
2018. 06. 18. 20:10

Olimpiai bajnokunk és világbajnokunk is érem nélkül maradt a vívó-Eb mai napján.

A hatvan versenyzőt felvonultató csoportkörben jól ment a magyaroknak: Szilágyi és a tavaly világbajnok Szatmári András is 5/1-es győzelem/vereség mutatóval zárt, míg Decsi Tamás és Gémesi Csanád 4/2-vel jutott a főtáblára.

A 64-es táblán az első körben Szatmári és Szilágyi erőnyerőként nem lépett pástra, Gémesi 15-7-tel a román George Dragomirt, Decsi Tamás pedig ugyanilyen tusaránnyal a lengyel Jakub Ocinskit búcsúztatta.

A 32 között Szilágyi 15-7-es diadalt aratott a grúz Beka Bazadze felett, míg Szatmári 15-5-re verte az ukrán Jurij Capot. Ebben a szakaszban búcsúzott Gémesi és Decsi: előbbit a román Tiberiu Dolniceanu győzte le 15-12-re, utóbbi a francia Vincent Anstettől kapott ki egyetlen tussal.

A nyolcaddöntőben a két versenyben maradt magyar egymással vívott, s a csörtéből Szilágyi került ki győztesen (15-9).

Az olimpiai bajnok a negyeddöntőben a címvédő, 2014-ben világbajnok német Max Hartung ellen lépett pástra. A magyar vívó hiába vezetett 14-13-ra, ellenfele egyenlített, majd egy vitatható tussal a győzelmet is megszerezte, így Szilágyi az ötödik helyen zárt.

Tavaly ők ketten vívták az Eb-döntőt, akkor is a német győzött.

Szatmári kilencedik lett, Gémesi a 22., míg Decsi a 24. pozíciót szerezte meg. Korábban a női párbajtőrözők versenyében a legjobban teljesítő magyarok a 32 között búcsúztak. Kedden férfi tőr- és a női kardcsapatok küzdelmeit rendezik.

Legfrissebb híreink

23:22 - Futball: komoly igazolást jelentett be a magyar klub MAGYAR FOCI
22:24 - EL: elképesztő győzelmet aratott az egyik esélyes NEMZETKÖZI FOCI
22:00 - EL: mutatjuk a Vidi meccsének góljait - videók NEMZETKÖZI FOCI
21:31 - EL: ezért kapott ki a magyar bajnok NEMZETKÖZI FOCI
21:19 - EL: elképesztő nyilatkozatot adott a Vidi magyar válogatottja NEMZETKÖZI FOCI
21:00 - EL: megkezdte szereplését a Vidi NEMZETKÖZI FOCI
19:55 - Sztárcsapathoz kerülhet a Viditől távozó klasszis MAGYAR FOCI
18:54 - Világbajnok lehet a manchesteriek új sztárja NEMZETKÖZI FOCI
17:48 - Vidi-BATE: a kezdőcsapatok NEMZETKÖZI FOCI
17:12 - Dzsudzsák az Al-Ittihad Kalba mezében - fotók NEMZETKÖZI FOCI
16:44 - Megoperálták a magyar válogatott hátvédjét MAGYAR FOCI
16:28 - Parádéztak a birkozóink Minszkben EGYÉB SPORTOK
15:03 - Visszatért az NB I-be Marco Rossi nagy kedvence MAGYAR FOCI
14:52 - Piros-kék lett a Groupama Aréna - fotó NEMZETKÖZI FOCI
14:22 - Babos Tímea fontos változásokat jelentett be TENISZ
13:14 - Berki itthon tornázhatna, de nem indul el a versenyen EGYÉB SPORTOK
13:01 - Botrány a Fradi-Újpest jegyei körül MAGYAR FOCI
12:14 - Kosarasaink kapitánya nem ismer kegyelmet és irgalmat - videó KOSÁRLABDA
11:51 - Világranglista: előrelépett a magyar válogatott MAGYAR FOCI
11:37 - Tudtak a BATE játékosai a Vidi egyik legjobbjának a tervéről NEMZETKÖZI FOCI
11:30 - BL-szintű csodagól a magyar másodosztályból - videó MAGYAR FOCI
11:18 - Elhunyt négyszeres olimpiai bajnok legendák EGYÉB SPORTOK
10:29 - Megvan Csank János helyettese MAGYAR FOCI
10:00 - Vidi-BATE: alapemberek nélküli fehérváriak NEMZETKÖZI FOCI
09:23 - Magyar foci: 3 vezetőedzőnek kellett mennie MAGYAR FOCI
08:55 - Hengerelt a Fradi - reakciók, tabella KÉZILABDA
08:35 - Görbicz Anita és Nagy László is kinevezés előtt áll KÉZILABDA
08:22 - Nevetséges Ronaldo kiállítása - új videó NEMZETKÖZI FOCI
07:28 - Csütörtöki sport: EL, Vidi-BATE, MTK-Fradi EZT LÁTOD ÉLŐBEN
22:59 - BL: elképesztő pofont kapott az egyik esélyes NEMZETKÖZI FOCI
22:04 - BL: mutatjuk, miért állították ki Ronaldót - videó NEMZETKÖZI FOCI
22:03 - Nehéz helyzetbe kerülhet Dárdai Pál NEMZETKÖZI FOCI
21:23 - Futball: áll a bál a magyar klubnál! MAGYAR FOCI
20:59 - BL: Szalaiék emlékezetes meccsel nyitottak NEMZETKÖZI FOCI
20:33 - Két sztár is az AC Milanba igazolhat NEMZETKÖZI FOCI
19:44 - Elveszítheti klasszisát a Barca, ehhez a topklubhoz mehet NEMZETKÖZI FOCI
19:02 - Meglepő helyre igazolt Dzsudzsák Balázs MAGYAR FOCI
18:03 - Fucsovics Márton újra parádézott TENISZ
17:44 - NB II: Legenda lett az utolsó edzője MAGYAR FOCI
17:22 - Rangadókról tett bejelentést az MLSZ MAGYAR FOCI
17:13 - Sztárjátékos igazolt Miskolcra KOSÁRLABDA
16:40 - Helyzetjelentés Nadal sérüléséről TENISZ
16:22 - Az Eb-hez hangolnák Messi és Neymar egyik vetélkedését NEMZETKÖZI FOCI
15:20 - Menesztette edzőjét az NB I-es klub MAGYAR FOCI
14:49 - Nagyon rossz hírt kapott a magyar klasszis KOSÁRLABDA
13:40 - Őszinte: reagált a Vidi edzője Lazovics visszavonulására MAGYAR FOCI
12:36 - Erőszakolós botrány: jogi pert indít a két ex-vízilabdás VÍZILABDA
10:19 - Balhé: Ramos kőkeményen reagált Griezmann szavaira NEMZETKÖZI FOCI
09:11 - Varázslatos góllal tért vissza az Inter a BL-be - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:33 - Döbbenetes bejelentést tett a Vidi az egyik legjobbjáról MAGYAR FOCI
08:21 - Megalázóan csapták be Neymart Liverpoolban - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:08 - NB III-as csapattól küldték el Csank Jánost MAGYAR FOCI
07:27 - Szerdai sport: Dübörög tovább a Bajnokok Ligája EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények