Pars lecsúszott a dobogóról Pekingben

Pars Krisztián negyedik helyen végzett férfi kalapácsvetésben a pekingi atlétikai világbajnokságon. Zsivóczky-Farkas Györgyi hatodik lett hétpróbában.


A szombathelyiek olimpiai bajnok, kétszeres vb-második dobója tulajdonképpen az idei versenyeihez hasonlóan Pekingben is formán kívül versenyzett, sorozatos sérülései után a világbajnokságra sem tudott jó állapotba kerülni.

Pars már a szombati selejtezőből is nehezen, 76 méter alatti dobással jutott tovább, s a vasárnapi finálé sem sikerült jól számára. A versenyt 76,33 méterrel kezdte, majd a következő körben elmaradt ettől, harmadikra viszont 77,32-re javított, s a harmadik helyre lépett előre.

A magyar klasszis a következő két sorozatban sem ért el jobb eredményt, ám riválisai szintén nem remekeltek, így a tőle szokatlan, 78 méter alatti eredmény ellenére is egészen az utolsó kör végéig a bronzérmes pozícióban állt. A sokáig mögötte negyedik lengyel Wojciech Nowicki aztán utolsóra 78,55 méterig repítette a kalapácsot, s ezzel övé lett a harmadik hely, mivel Pars a záró sorozatban sem javított 77,32 méteres eredményén.

Pars Krisztián világversenyen a 2009-es berlini világbajnokság óta - melyen szintén negyedik lett - most először nem lett érmes.

A versenyt a címvédő, szintén lengyel Pawel Fajdek nyerte meg (80,88 méteres dobással), a tadzsik Dilsod Nazarov és Nowicki előtt.

Zsivóczky-Farkas Györgyi 6389 ponttal teljesítette az olimpiai kvalifikációs szintet, s egyúttal a hatodik helyen végzett hétpróbában a pekingi atlétikai világbajnokságon.


Videók