Öttusa: Egyiptomban folytatódik a világkupa-sorozat hét magyarral

Kairóban, az idei világbajnokság helyszínén rendezik a világkupa második versenyét.


A szerdától vasárnapig tartó viadalon Bereczki Richárd, Fröhlich Tamás és Regős Gergely, valamint Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Simon Sarolta és Zs. Tóth Anna vesz részt.
 
A februári első vk-fordulóban, Los Angelesben a férfiak szerepeltek kiemelkedően, Demeter Bence győzött, Kasza Róbert pedig ötödik lett. Balszerencsés volt ugyanakkor Kovács, aki a női verseny harmadik számában - jó pozícióból - nem indulhatott el, mert lova a melegítő pályán egy rövid fordulásnál a szembejövő két lótól megijedt, felágaskodott, hátradőlt, és esés közben elveszítette az egyik patkóját.
 
Az egyiptomi versenyen szerdán és csütörtökön rendezik a selejtezőket, majd pénteken a férfiak, szombaton a nők döntőjére, vasárnap pedig a vegyes váltóra kerül sor.
 
A következő vk-viadal május elején, Kecskeméten lesz, ahol 12-12 hazai öttusázó indulhat. A sorozat negyedik versenyét a lengyelországi Drzonkówban rendezik május utolsó hétvégéjén, míg a vk-döntőt június végén a litvániai Druskininkaiban.
 

Afrikába utazhat az újjáépülő kajak-kenu csapat. " EGYÉB SPORTOK › KAJAK-KENU

 

 

Videók