Szerkesztő: Kuti György | MTI
2018. 12. 12. 09:38

Kiszáll a névadó szponzor.

A Team Sky hivatalos honlapján jelentette be, hogy a névadó főszponzor 2019 végén kiszáll a profi országúti kerékpársportból.
 
A csapat a tervek szerint új néven szerepel majd 2020-tól, azt azonban egyelőre nem tudni, mely cég lesz az új névadó, és mennyi pénzből gazdálkodhatnak majd.A brit gárda 2008 óta szerepel Team Sky néven, s az elmúlt tíz évben az egyik legsikeresebb országúti istálló volt: nyolc Grand Tour-diadal, 52 szakaszsiker és 25 egynapos versenyen elért győzelem fűződik sportolói nevéhez, akik összesen 322 alkalommal állhattak a dobogó tetejénA telekommunikációs cég a brit szövetséggel karöltve azért vágott bele tíz éve a kerékpársport támogatásába, hogy az országúti- és a pályasikerek mellett a mindennapi kerékpározásra is felhívják a figyelmet: kutatások szerint jelenleg kétmillió brit biciklizik rendszeresen.
 

A csapat 2010-ben lépett ki az országúti versenyekre, 2012 és 2018 között hat alkalommal Sky-bringás nyerte meg a Tour de France-t: 2012-ben Sir Bradley Wiggins, 2013-ban, valamint 2015 és 2017 között háromszor Chris Froome, míg idén Geraint Thomas diadalmaskodott a francia körversenyen. Eközben Froome 2017-ben a spanyol körversenyen (Vuelta a Espana), 2018-ban pedig az olaszon (Giro d'Italia) is győzött, ezzel 1983 óta az első kerekes lett, aki egyszerre mindhárom nagy körversenyen címvédő volt. 

Cimkék: kerékpár , team , sky , bajba , kerül

Legfrissebb híreink

23:07 - Megvan a Chelsea új csatára NEMZETKÖZI FOCI
22:09 - Nem egyeztetett Mourinhoval asszisztense NEMZETKÖZI FOCI
21:26 - Férfi kézi-vb – Reakciók a Norvégia elleni teljesítményre KÉZILABDA
21:18 - Már nem juthat tovább az Olaj az Európa Kupában KOSÁRLABDA
20:34 - Megtörte rossz sorozatát a vizilabda BL-ben a Szolnok VÍZILABDA
20:06 - Az Arsenal mégis tud igazolni NEMZETKÖZI FOCI
19:54 - Megnyerte a Barca a versenyt NEMZETKÖZI FOCI
19:41 - Férfi kézi-vb – Nem jött össze a magyar fiúknak KÉZILABDA
19:33 - Újabb klasszissal erősít a Ferencváros ÚSZÁS
19:02 - Bejelentette új klubja Balotellit NEMZETKÖZI FOCI
18:37 - Szurkolókat, csapatokat segítő magyar alkalmazás készült el EGYÉB SPORTOK
18:28 - Barcelona: Boateng után bombaigazolás a láthatáron NEMZETKÖZI FOCI
17:50 - Férfi kézi-vb – Fontos eredmény született magyar szempontból KÉZILABDA
17:17 - Ezért zúdult népharag Cristiano Ronaldóra - kép NEMZETKÖZI FOCI
16:53 - Egy top klubban Ramsey tovább fog fejlődni NEMZETKÖZI FOCI
15:01 - Kézi: költözés és hosszabbítás a népszerű magyar klubnál KÉZILABDA
14:03 - Röplabda: világsztárok várnak a magyarokra az Eb-n RÖPLABDA
13:06 - Kézi: játékost cserélt a házigazda a világbajnokságon KÉZILABDA
12:07 - Kézilabda: öt győri csillag jövője is kérdéses KÉZILABDA
11:28 - Real Madrid: Neymar helyett ez a dél-amerikai klasszis érkezik? NEMZETKÖZI FOCI
11:24 - Fontos döntést hozott a focival kacérkodó Usain Bolt NEMZETKÖZI FOCI
10:40 - Szívszorító üzenetet küldött az eltűnt argentin futballista NEMZETKÖZI FOCI
10:21 - Kézilabda: a magyar kapitány szerint így verhetjük a norvégokat KÉZILABDA
09:11 - Kézilabda: óriási balhé a világbajnokságon - videó KÉZILABDA
08:19 - Tenisz: Babosék menetelnek, a világklasszis pedig búcsúzott TENISZ
07:21 - Szerdai sport: a norvégokkal játszunk a kézi-vb-n EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:09 - A Ferrari ismét szerződésben egy Schumacherrel AUTÓ-MOTOR
22:31 - Férfi kézi-vb: Nem kezdtek jól a középdöntőben a magyarok KÉZILABDA
22:28 - Férfi kézi-vb: Könnyedén verte a házigazda Izlandot KÉZILABDA
22:07 - Moruinhot nem támogatták annyira, mint vetélytársait NEMZETKÖZI FOCI
21:05 - Újabb PL középpályást szerződtetne Henry NEMZETKÖZI FOCI
20:34 - Férfi kézi-vb: A franciák nyerték a rangadót KÉZILABDA
20:06 - Szilágyi Liliána Hosszú Katinka előtt úszott be 200 pillangón ÚSZÁS
19:02 - Férfi kézi-vb: Először nyert Szaúd-Arábia KÉZILABDA
18:44 - Premier League: Hét gólos meccset játszott a Liverpool NEMZETKÖZI FOCI
18:05 - Borússá tették Djokovic kedvét a fények TENISZ
17:06 - Özilnek tovább kell lépnie NEMZETKÖZI FOCI
16:04 - Rooney megmondta, ki legyen a MU edzője NEMZETKÖZI FOCI
15:02 - Solskjaer beszélt Lukaku jövőjéről NEMZETKÖZI FOCI
14:07 - Férfi kézi-vb: Sterbik Árpádot is becserélték KÉZILABDA
13:08 - Australian Open - Kemény meccsen van túl Fucsovics és Babos TENISZ
12:08 - Így vigasztalta ellenfelét Serena Williams TENISZ
11:05 - Australian Open - Tovább menetelnek Babosék a címvédés felé TENISZ
10:03 - Ronaldónak bíróság előtt kell felelnie NEMZETKÖZI FOCI
09:18 - Rabiot-t száműzték a PSG első keretétől NEMZETKÖZI FOCI
08:23 - Guardiola elég pontosan körülírta, mire van szüksége NEMZETKÖZI FOCI
06:58 - Szombati sport: dán-magyar a férfi kézi-vb-n EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények