Olimpia: a kormányzó távozása ellenére is gőzerővel dolgoznak Tokióban

Takeda Cunekazu, a Japán Olimpiai Bizottság elnöke szerint nem befolyásolja a 2020-as tokiói nyári ötkarikás játékok előkészületeit, hogy korrupciós vád miatt csütörtökön lemondott a japán főváros kormányzója, Inosze Naoki.


Takeda kiemelte: a szervezőbizottság legfontosabb feladata, hogy megteremtse azokat a pénzügyi alapokat, amelyek révén sikeresen lehet megrendezni a kevesebb mint hét év múlva sorra kerülő olimpiát. Hozzátette: Inosze a tokiói kandidálás odaadó és lelkes támogatója volt, és főszerepet játszott abban, hogy a japán főváros elnyerte a rendezés jogát.

Inosze azt követően mondott le hivataláról csütörtökön, hogy nyilvánosságra került: 50 millió jent (105,6 millió forint) fogadott el egy kórházfenntartó cégtől.

Inoszéra az utóbbi napokban egyre nagyobb nyomás nehezedett, főleg a kormánypárti vezetők próbálták rábírni arra, hogy váljon meg hivatalától, azzal érvelve: a botrány árthat a 2020-as nyári olimpia előkészületeinek. A kormányzó ugyanis a 2020-as olimpia pályázati bizottságának vezetője volt egyben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság idén novemberben ítélte Tokiónak az olimpia rendezésének jogát.

Inosze csütörtöki sajtóértekezletén bocsánatot kért a tokiói lakosságtól a "zűrös ügy" miatt. Elmondta, hogy a szóban forgó pénz, amelyet tavaly novemberben kapott a Tokusukai cégtől, személyi kölcsön volt, amelyet ő már visszafizetett, és hogy a kórházi lánc tulajdonosa nem kapott cserébe semmilyen szívességet tőle.

Inoszét tavaly decemberben választották meg tokiói kormányzónak.

 

Videók