Nem ismétlődhet meg az előző döntő a darts vb-n

A PDC illetékesei elkészítették a 2017-es darts-vb teljes sorsolását.


 
A világelső Michael van Gerwen és a 16-szoros világbajnok Phil Taylor azonos ágra került, ami azt jelenti, hogy legkésőbb az elődöntőben összecsaphatnak egymással.
 
A leginkább veszedelmesnek a tábla második negyede tűnik, ide kapott besorolást Adrian Lewis, Raymond van Barneveld, Phil Taylor és Kim Huybrechts is. A négy kiválóság közül legfeljebb egyikük juthat be a legjobb négy közé, míg a negyeddöntőben összejöhet egy Taylor–Van Barneveld vagy egy Taylor–Lewis mérkőzés is.
 
A címvédő Gary Anderson az angol Mark Frosttal kezd, a legjobb nyolc között pedig már összecsaphat Dave Chisnall-lel vagy Jelle Klaasennel. A világelső Michael van Gerwen selejtezőből érkező ellenféllel találkozik az első körben, a harmadik fordulóban megmérkőzhet Stephen Buntinggal vagy Simon Whitlockkal, míg a negyeddöntőben Mensur Suljoviccsal vagy Robert Thorntonnal.
 
Az ausztrál Kyle Anderson vízumproblémák miatt nem utazhat a világbajnokságra, helyette a 2004-es döntős Kevin Painter vehet részt a vb-n, a spanyol Cristo Reyes pedig bekerült a kiemeltek közé.
 
A londoni Alexandra Palace-ban rendezendő világbajnokság december 15-én kezdődik, a döntőre 2017. január 2-án kerül sor.
 
PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG
AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
 
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Ross Snook (kanadai) vagy Kim Viljanen (finn)
Cristo Reyes (spanyol, 32.)–Dimitri Van den Bergh (belga)
Stephen Bunting (angol, 16.)–Darren Webster (angol)
Simon Whitlock (ausztrál, 17.)–Borisz Kolcov (orosz) vagy Dragutin Horvat (német)
Mensur Suljovic (osztrák, 8.)–Ron Meulenkamp (holland)
Mark Webster (walesi, 25.)–Joe Murnan (angol)
Robert Thornton (skót, 9.)–Zoran Lerchbacher (osztrák) vagy Simon Stevenson (angol)
Daryl Gurney (északír, 24.)–Jermaine Wattimena (holland)
 
Adrian Lewis (angol, 5.)–Magnus Caris (svéd)
Joe Cullen (angol, 28.)–Szun Csiang (kínai) vagy Corey Cadby (ausztrál)
Raymond van Barneveld (holland, 12.)–Robbie Green (angol)
Alan Norris (angol, 21.)–John Michael (görög)
Phil Taylor (angol, 4.)–John Bowles (angol) vagy David Platt (ausztrál)
Jamie Caven (angol, 29.)–Kevin Painter (angol)
Kim Huybrechts (belga, 13.)–James Wilson (angol)
Vincent van der Voort (holland, 20.)–Max Hopp (német)
 
Gary Anderson (skót, 2.)–Mark Frost (angol)
John Henderson (skót, 31.)–Andrew Gilding (angol)
Benito van de Pas (holland, 15.)–Tengku Shah (malajziai) vagy Csino Maszumi (japán)
Terry Jenkins (angol, 18.)–Josh Payne (angol)
Dave Chisnall (angol, 7.)–Rowby-John Rodriguez (osztrák)
Justin Pipe (angol, 26.)–Chris Dobey (angol)
Jelle Klaasen (holland, 10.)–Jeffrey de Graaf (holland)
Brendan Dolan (északír, 23.)–Christian Kist (holland)
 
James Wade (angol, 6.)–Ronny Huybrechts (belga)
Steve Beaton (angol, 27.)–Devon Petersen (dél-afrikai)
Michael Smith (angol, 11.)–Ricky Evans (angol)
Mervyn King (angol, 22.)–Steve West (angol)
Peter Wright (skót, 3.)–Jerry Hendriks (holland) vagy Warren Parry (új-zélandi)
Jamie Lewis (walesi, 30.)–Mick McGowan (ír)
Ian White (angol, 14.)–Kevin Simm (angol) vagy Gilbert Ulang (fülöp-szigeteki)
Gerwyn Price (walesi, 19.)–Jonny Clayton (walesi)

Videók