Szerkesztő: Simon Zoltán | MTI
2018. 08. 25. 09:54

A 22 csapat 176 sportolója összesen 3271,4 kilométert teker a 21 szakasz során.

Négy korábbi bajnok is indul, mégis könnyen lehet, hogy új győztest avatnak a szombaton rajtoló Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körversenyen.

 
Ennek oka, hogy a Movistar két sportolója, a 2016-ban első kolumbiai Nairo Quintana és a 2009-ben győztes spanyol Alejandro Valverde a Tour de France-szereplés miatt kissé fáradtan, míg a 2010-ben bajnok olasz Vincenzo Nibali a Touron elszenvedett csigolyatöréséből felépülve érkezett a spanyolországi versenyre. A 2015-ös piros trikós, az olasz Fabio Aru pedig idén korántsem versenyez olyan formában, mint azt a korábbi években megszokhatták szurkolói.
 
Ami biztos, az az, hogy a Sky két brit sztárja, a címvédő Chris Froome és a Touron első Geraint Thomas hiányában kifejezetten nyílt versenyre lehet számítani, amelyből könnyen olyan bringás kerülhet ki győztesen, aki nemhogy a Vueltán, de semmilyen háromhetes viadalon nem nyert még. Ilyen lehet az egyformán győzelmi ambíciókkal induló kolumbiai Miguel Angel Lopez, a brit Simon Yates vagy éppen az orosz Ilnur Zakarin. Rajtuk kívül a Touron csalódást keltően szerepelt Quintana fogalmazta meg célként az összetett elsőséget. Nibali ezzel szemben úgy nyilatkozott, nem is ő csapata kapitánya, csak azzal a céllal állt rajthoz, hogy visszanyerje formáját.
 
A felsoroltakon túl még az ausztrál Richie Porte, a kolumbiai Rigoberto Uran vagy éppen a francia Thibaut Pinot okozhat meglepetést.
 

A sprinterek közül rajthoz áll az elmúlt három világbajnokság mezőnyversenyének aranyérmese, Peter Sagan is, igaz a Bora sztárja kijelentette, nincs formában, így ezúttal mindössze egy szakaszgyőzelem a célja a Vueltán.
 
A 22 csapat 176 sportolója a 21 szakasz során 3271,4 kilométer megtétele vár. Ezalatt két egyéni időfutam mellett hatszor lesz hegyi befutó, illetve két szünnapot iktattak a programba a szervezők. A rajt szombaton Málagában egy 8 kilométeres egyéni időfutam lesz, míg a madridi célba szeptember 16-án ér a mezőny.
 
Az utolsó tíz év győztesei:
2008: Alberto Contador (spanyol)
2009: Alejandro Valverde (spanyol)
2010: Vincenzo Nibali (olasz)
2011: Juan Jose Cobo Acebo (spanyol)
2012: Contador
2013: Chris Horner (amerikai)
2014: Contador
2015: Fabio Aru (olasz)
2016: Nairo Quintana (kolumbiai)
2017: Chris Froome (brit)
Cimkék: vuelta , vuelta2018

Legfrissebb híreink


Élő eredmények