Kerékpár: az idén betliző brit sztár tanulna a 2014-es évből

Szeretne tanulni a 2014-es szezonból Chris Froome, a britek sztárkerékpárosa, akit rengeteg balszerencse ért az év folyamán.


A 29 éves bringás a cyclingnews című szaklapnak elmondta: a tavalyi Tour de France megnyerése után nagy várakozásokkal tekintett az idei esztendő elé, azonban bukások, sérülések, betegségek miatt egészen szeptemberig várni kellett a komolyabb eredményre. Ekkor úgy lett második a Vuelta a Espanán a spanyol Alberto Contador mögött, hogy tulajdonképpen nem volt esélye az összetett elsőségre.

"Nagyon nehéz évem volt, de boldog vagyok, ahogy kezelni tudtam" - mondta Froome hozzátéve: tanulnia kell, miként kezelheti a váratlan, kiszámíthatatlan helyzeteket.

A brit kerekes ebben az évben már csak egy japán viadalon indul, majd igyekszik úgy felkészülni a 2015-ös idényre, hogy - elmondása szerint - legyen esélye ismét a Touron sárga trikóra.

Videók