Hosszú Katinka: Soha nem doppingoltam!

Soha nem szedtem teljesítménynövelő szereket, és szentül vallom, nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná: megérte eladni a lelkemet - jelentette ki Hosszú Katinka úszó.


A háromszoros világbajnok a Swimming World Magazine internetes oldalán múlt szerdán megjelent doppingvádakra reagálva egy ügyvédei által jóváhagyott nyilatkozatot olvasott fel keddi sajtótájékoztatóján.

"Azt mindenesetre itt és most kijelentem, hogy a megfelelő időben és helyen személyesem fogom megmondani Mr. Barrett-nek: súlyosan tévedett, durván megsértett - és ezzel együtt a sportnak is kárt okozott. Vádjai teljesen hamisak, azt pedig maga is beismerte, hogy semmiféle bizonyítékkal nem rendelkezik." - mondta a 26 éves sportoló jelezve, mostantól kezdve egy jogászokból álló csapat viszi tovább az ügyet, amely egy korábbi úszó, a kanadai Casey Barrett által publikált írással indult el.
 
"Hatéves koromtól úszom versenyszerűen - az, hogy nagyszerű sikereket értem el imádott sportágamban, egyszerre köszönhető a kemény munkának, a kiváló edzésmódszereknek, valamint a családom, a barátaim és a szponzoraim támogatásának" - nyilatkozta Hosszú, leszögezve: "Teljesen idegen tőlem a csalás. Viszont az is, hogy egy vállrándítással intézzem el, ha egy általam egyáltalán nem ismert illető megpróbálja tönkretenni a hitelességemet, a saját önző érdekei miatt."

A tavaly a nemzetközi szövetség által az év úszónőjének választott Hosszú kiemelte, hogy a cikk megjelentetésével kapcsolatba hozhatók közül soha, senki, semmilyen formában nem kereste meg sem őt, sem edzőit a publikálás előtt. "Nem érdeklődtek az edzésmódszereimről, hogy hány órát töltök naponta a medencében, milyen az étrendem, milyen szigorú szabályrend szerint táplálkozom, kizárandó annak a lehetőségét, hogy bármilyen tiltott szer a szervezetembe kerüljön" - olvasta Hosszú.

"Nem tudok eléggé hálás lenni honfitársaim, szurkolóim és a Magyar Úszó Szövetség kiállásáért - és azt kérem, továbbra is legyenek mellettem, különösen most, hogy Casey Barrett azt írta, a teljesítményem egyedüli magyarázata a doppingolás lehet." - állt a nyilatkozatban.

Videók