Gyakorlatilag Budapesté a 2023-as atlétikai vb

Az eseménynek helyet adó stadion még nem épült meg.


Afrika kiszállt, más hivatalosan nem érdeklődik a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése iránt, Budapest egyedül a rajtnál - írja a pénteki Magyar Nemzet.

A lap felidézte, az augusztusi londoni világbajnokság alatt a magyar sportvezetők tárgyaltak a nemzetközi szövetség (IAAF) képviselőivel, hogy a hat év múlva esedékes rendezvényről. Akkor úgy tűnt, Kenya lehet az ellenfél, az Afrikai Atlétikai Szövetség (CAA) elnöke azonban szerdán közölte, a 2023-as rendezés túl korai lenne a kontinensnek.

Az újságnak a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elmondta, informális csatornákon már értesültek az afrikaiak visszalépéséről. Gyulai Márton ugyanakkor hozzátette, az OAAF továbbra sem pontosította, hogy mik az elvárások a 2023-as világbajnokság rendezésével kapcsolatban. Amint látják a feltételeket, akkor lehet arról beszélni, hogy Magyarország képes lehet-e megfelelni az elvárásoknak - mondta.

Az esemény helyszíne az új budapesti atlétikai stadion lenne a Rákóczi hídtól délre.

2019-ben a katari Doha, 2021-ben az egyesült államokbeli Eugene lesz a vb helyszíne.

Videók