Golf: Tiger Woods nem játszik a Ryder Kupán

A világ legismertebb golfozója, az amerikai Tiger Woods bejelentette, hogy nem tud részt venni az idei Ryder Kupán, az amerikai és európai csapat hagyományos, kétévenként sorra kerülő összecsapásán.


Woodsnak nagyon pechesen alakult az éve: márciusban meg kellett műteni a hátát, három hónapig nem játszhatott, így 2014 első két Major-versenyén sem lehetett ott, majd a British Openre visszatért, ám ott gyengén szerepelt, a két hete rendezett PGA Championshipen pedig két nap után kiesett.

A gyengébb eredmények ellenére az amerikai sztársportoló szeretett volna a Ryder Kupán részt venni, s Tom Watson, az amerikaiak kapitánya is komolyan fontolgatta szerepeltetését, ám Woods szerdán este jelezte neki, hogy újabb hátsérülése miatt biztosan nem játszhat szeptemberben.

A 38 éves játékos elmondta, hogy mostani problémájának nincs köze a márciusi sérülésével, egyben jelezte, hogy tervei szerint decemberben saját tornáján tér majd vissza.

Videók