Fontos megállapodás született a magyar sportéletről

Gyurta Dániel is új szerepet tölthet be.


 

A magyar sportdiplomácia nemzetközi érdekérvényesítésének erősítéséről szóló együttműködési megállapodást írt alá a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Testnevelési Egyetem (TE).

    
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a keddi szerződéskötéskor az egyetemen elmondta, a megállapodásnak köszönhetően a sportdiplomácia és a sporttudomány minden eddiginél fontosabb szerepet tölt majd be a magyarok nemzetközi érdekérvényesítésében. "A világ országai között versenyhelyzet van, amelyben az érdekérvényesítésben is új eszközöket kell bevetni, új erőforrásokat kell használni" - emelte ki a miniszter. Hangsúlyozta, Puskás Ferenc mellett Görbicz Anita, Hosszú Katinka, vagy a Liu testvérek neve a világ minden pontján ismerősen cseng, ezt a tőkét pedig a külügyminisztériumnak is ki kell használnia. "Sportnemzet a magyar, amit jól mutat, hogy az elmúlt két évben 225 jelentős nemzetközi sportesemény volt Magyarországon, idén pedig négy olimpiai sportág világbajnokságát rendezzük meg" - jelentette ki Szijjártó Péter. "A magyarok világraszóló sporteredményeiben nagy szerepe van a világszínvonalú tudományos háttérnek, az oktatási és képzési rendszernek, amelyet Magyarország a Testnevelési Egyetemnek köszönhet" - mondta. A főtanácsadó szerepét ezentúl Gyurta Dániel tölti be.
 
Elhangzott, a külképviseletek aktívabban népszerűsítik majd a TE oktatási és tudományos tevékenységét, illetve a Testnevelési Egyetem egyre több ösztöndíjas külföldi hallgatót szeretne felvenni
    
Mocsai Lajos, a TE rektora kiemelte, a cél az, hogy elméletben és gyakorlatban is támogassák egymást a nemzetközi diplomáciában. "Történelmi lehetőséget kaptunk a sorstól, hogy a miniszter úrral együtt tudtunk aláírni egy ilyen megállapodást" - mondta a TE vezetője. Hozzátette, az együttműködéshez az egyetem az évtizedek alatt felhalmozódott tapasztalatot, az oktatói kar tudását tudja a külügyminisztérium rendelkezésére bocsátani. "Mióta a TE 2015-ben ismét önálló lett, ismét elkezdődött az egyetem nemzetközi kapcsolatainak újraépítése. Ezen a területen is szeretnénk előrelépni" - mondta Mocsai Lajos.

 

Videók