Előkelő helyen végeztek a magyar atléták a Gyémánt Ligában

Baji Balázs hetedik lett 110 méter gáton, míg Kővágó Zoltán a kilencedik helyen végzett diszkoszvetésben pénteken, az idei Gyémánt Liga-sorozat utolsó versenyén Brüsszelben.


Az Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai elődöntős Baji Balázs nem rajtolt jól a kilencfős futamban, az első gátnál utolsó volt, a táv harmadánál azonban szépen összeállt a mozgása, közelített közvetlen riválisaira, s végül 13.50 másodperces idővel hetedikként ért célba. A viadalt a spanyolok olimpiai ezüstérmese, Orlando Ortega nyerte meg, aki ezzel a pontversenyt, az érte járó 40 ezer dollárt és a gyémántot is megnyerte. Baji négy pontot szerzett az idei GYL-sorozatban, amivel ötödik lett összesítésben.

A Rióban hetedik Kővágó Zoltánnak ezúttal nem ment igazán a versenyzés, három kísérletéből a legjobb 58.31 méter lett, ezzel a kilencedik helyen végzett. Tizenegy pontjával hatodikként végzett összesítésben, míg az élen az ezúttal második lengyel Robert Malachowski zárt. Pénteken a svéd Daniel Stahl dobta a legnagyobbat 65.78 méterrel.

A szezonzáró versenyen az eredményeken általában érezhető volt, hogy a végéhez közeledik a szabadtéri idény, ám a riói olimpia női 100-as és 200-as bajnoka, Elaine Thompson megőrizte parádés formáját. A jamaicai vágtázó a klasszikus távot nagyszerű, 10.72 másodperces idővel nyerte meg, a második helyen végző holland Daphne Schipperst 25 századmásodperccel megelőzve. Thompson a Gyémánt Liga pontversenyében is nyert ezzel.

Női 400 méteren is olimpiai bajnok nyert, mégis meglepetés a végeredmény, ugyanis a 800-as riói aranyérmes dél-afrikai Caster Semenya lett az első, 50.40 másodperces egyéni csúccsal.

Rúdugrásban is kiváló eredmény kellett a győzelemhez: a 24 éves amerikai Sandi Morris 5 méterrel nyert, és a nők közül – a világcsúcstartó orosz Jelena Iszinbajeva után – másodikként jutott át ezen a magasságon szabadtéren a sportág történetében. Egyéni rekordját hét centiméterrel javította meg.

A belgiumi versenyen – amelyen csütörtökön Márton Anita súlylökésben a harmadik helyen végzett, s ezzel összetettben második lett – minden GYL-számban dupla pontokat kaptak a versenyzők, azaz a győztesek 20, a másodikak 12, míg a harmadikok nyolc ponttal gazdagodtak.

Gyémánt Liga, Brüsszel
A győztesek

Férfiak
200 méter: Julian Forte (jamaicai) 19.97 másodperc
400 méter: Luguelín Santos (dominikai) 45.02 mp
800 méter: Adam Kszczot (lengyel) 1:44.36 perc
1500 méter: Timothy Cheruiyot (kenyai) 3:31.34 p
110 méter gát: Orlando Ortega (spanyol) 13.08 mp, …7. Baji Balázs 13.50
3000 méter akadály: Conseslus Kipruto (kenyai) 8:03.74 p
Magasugrás: Erik Kynard (amerikai) 232
Távolugrás: Luvo Manyonga (dél-afrikai) 848
Diszkoszvetés: Daniel Stahl (svéd) 65.78 m, …9. Kővágó Zoltán 58.31
Nők
100 méter:
Elaine Thompson (jamaicai) 10.72 mp
400 méter: Caster Semenya (dél-afrikai) 50.40 mp
5000 méter: Almaz Ayana (etióp) 14:18.89 p
100 méter gát: Jasmin Stowers (amerikai) 12.78 mp
400 méter gát: Cassandra Tate (amerikai) 54.47 mp
Magasugrás: Thiam Nafissatou (belga) 193
Rúdugrás: Sandi Morris (amerikai) 500
Hármasugrás: Caterine Ibargüen (kolumbiai) 14.66
Gerelyhajítás: Madara Palameika (lett) 66.18 m
Súlylökés: Michelle Carter (amerikai) 19.98 m, …3. Márton Anita 19.11

AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE
Férfiak
100 méter:
Asafa Powell (jamaicai)
200 méter: Alonso Edward (panamai)
400 méter: LaShawn Merritt (amerikai)
800 méter: Ferguson Rotich (kenyai)
1500 méter: Asbel Kiprop (kenyai)
5000 méter: Hagos Gebrhiwet (etióp)
110 méter gát: Orlando Ortega (spanyol), …5. Baji Balázs
400 méter gát: Kerron Clement (amerikai)
3000 méter akadály: Conseslus Kipruto (kenyai)
Magasugrás: Erik Kynard (amerikai)
Rúdugrás: Renaud Lavillenie (francia)
Távolugrás: Fabrice Lapierre (ausztrál)
Hármasugrás: Christian Taylor (amerikai)
Súlylökés: Tom Walsh (új-zélandi)
Diszkoszvetés: Piotr Malachowski (lengyel), …6. Kővágó Zoltán
Gerelyhajítás: Jakub Vadljech (cseh)
Nők
100 méter:
Elaine Thompson (jamaicai)
200 méter: Dafne Schippers (holland)
400 méter: Stephenie Ann McPherson (jamaicai)
800 méter: Caster Semenya (dél-afrikai)
1500 méter: Laura Muir (brit)
100 méter gát: Kendra Harrison (amerikai)
400 méter gát: Cassandra Tate (amerikai)
3000 méter akadály: Ruth Jebet (bahreini)
5000 méter: Almaz Ayana (etióp)
Magasugrás: Ruth Beitia (spanyol)
Rúdugrás: Katerina Sztefanidi (görög)
Távolugrás: Ivana Spanovics (szerb)
Hármasugrás: Caterine Ibargüen (kolumbiai)
Súlylökés: Valerie Adams (új-zélandi), 2. Márton Anita
Diszkoszvetés: Sandra Perkovic (horvát)
Gerelyhajítás: Maldara Palameika (lett)

Videók