Contador már több, mint öt perccel vezet!

A belga Philippe Gilbert (BMC) második győzelmét aratta az idei Giro d’Italia-n, az erőből nyert szakasz után ma inkább az ész és a csapatmunka dominált. Az összetett állásban csak az időkülönbségek változtak. A Bikemag beszámolója.


Melide és Verbania között a 170 kilométeres táv utolsó harmadában kellett leküzdeni egy első kategóriás emelkedőt, ahol az összetett verseny szempontjából már mondhatjuk, hogy érvényesült a papírforma, Alberto Contador (TInkoff-Saxo) ismét erősebb volt legfőbb vetélytársainál. A főmezőny szétszakadásában szerepet játszott egy bukás is, amiben az összetett második Mikel Landa (Astana) is érintett volt, a rózsaszínű trikós csapata pedig visszaadta a tegnapit, nem várt a spanyol ellenfélre, sőt… Fokozva a tempót, Contador hamarosan elköszönt, Fabio Aru (Astana) ma sem bírta a tempóját.

Az összetett top 10-ből a kanadai Ryder Hesjedal (Garmin Cannondale) tudott csak felérni végül Contadorra és a hátralévő 30 kilométert, a dombos fennsíkot, valamint a lejtmenetet már együtt abszolválták a nap szökevénycsoportjáról leszakadó garminos csapattárs, Davide Villella segítségével. Aru és Landa csoprtja egy-két perc közötti hátrányban volt a hegycsúcs után, ami később lényegében nem változott. Contador és Hesjedal végül 1:13 percet osztott ki az üldöző „főmezőnynek”, így a rózsaszínű trikós már több mint 5 perccel vezet Landa- és több mint 6 perccel Aru előtt.

De térjünk vissza a szakaszgyőzelem szempontjából fontos eseményekre, a mai napon hamar kiderült, hogy egy 12 fős szökevénycsoportból kerül majd ki a nyertes, mely a következő nevekből állt össze: Philippe Gilbert (BMC), Amael Moinard (BMC), Chad Haga (Giant Alpecin), Davide Villella (Cannondale Garmin), Matteo Busato (SouthEast), Pieter Weening (Orica GreenEdge), Sylvain Chavanel (IAM), David De La Cruz (Etixx – Quick Step), Francesco Manuel Bongiorno (Bardiani CSF), Rinaldo Nocentini (AG2r La Mondiale), Maxim Belkov (Katusha) és Kansztancin Sziucu (Team Sky) alkották az élbolyt.

A hegyen – ahová 10 perc fölötti előnnyel érkeztek – természetesen szétszakadt az elmenés, De La Cruz, Moinard, Bongiorno és Sziucu maradtak együtt, a két sztár, Gilbert és Chavanel tisztes távolból követték őket. Gilberték végül a lejtmenetben értek fel. Már a fennsík dimbes-dombos részén és lefelé is egymást követték az akciók, Gilbert és Moinard kihasználták, hogy ketten vannak a BMC-ből, és a korábbi világbajnok okosan akkor támadott, amikor csapattársát, utolérték. Innen csak a hátát látták a BMC kapitányának, akinek még ünnepelni is bőven volt ideje az utolsó kilométeren.

Giro d’Italia 18. szakasz top 10:
1 Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team 4:04:14
2 Francesco Bongiorno (Ita) Bardiani CSF 0:00:47
3 Sylvain Chavanel (Fra) IAM Cycling 0:01:01
4 Matteo Busato (Ita) Southeast Pro Cycling
5 Amaël Moinard (Fra) BMC Racing Team
6 David De La Cruz (Spa) Etixx – Quick-Step
7 Rinaldo Nocentini (Ita) AG2R La Mondiale
8 Kanstantsin Siutsou (Blr) Team Sky
9 Chad Haga (USA) Team Giant-Alpecin 0:02:42
10 Pieter Weening (Ned) Orica GreenEdge 0:03:55

Az összetett élmezőny:
1 Alberto Contador (Spa) Tinkoff-Saxo 72:23:09
2 Mikel Landa Meana (Spa) Astana Pro Team 0:05:15
3 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:06:05
4 Andrey Amador (CRc) Movistar Team 0:07:01
5 Yury Trofimov (Rus) Team Katusha 0:09:40
6 Leopold Konig (Cze) Team Sky 0:10:44
7 Damiano Caruso (Ita) BMC Racing Team 0:11:05
8 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNL-Jumbo 0:12:53
9 Ryder Hesjedal (Can) Cannondale-Garmin Pro Cycling Team 0:13:01
10 Alexandre Geniez (Fra) FDJ.fr 0:14:01

Videók