Biztosan nem lesz Budapesten a Red Bull Air Race

Alternatívák vannak.


 Bár január végén kiderült, hogy a műrepülő-világbajnokság szervezői már felvették a versenynaptárba a budapesti Red Bull Air Race-t, most úgy tűnik, mégis beváltja ígéretét Tarlós István, aki a tavalyi verseny után kijelentette, hogy „akármilyen sikeres ez a rendezvény, ilyet nem lehet a budapestiekkel csinálni” - jelezte a szeretlekmagyarorszag.hu.

A Főpolgármesteri Hivatal viszont most közleményben erősítette meg, hogy Budapest nem ad otthont idén a sporteseménynek. "A budapesti lakosság észrevételeinek és érdekeinek figyelembevételével Tarlós István főpolgármester – Láng Zsolt bizottsági elnökkel egyetértésben – tájékoztatta a Red Bull Air Race szervezőit, hogy a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a Főváros nem tudja az engedélyeket kiadni az ez év júliusra tervezett eseményre. A főpolgármester alternatívaként javasolta a szervezőknek megvizsgálni a Duna-kanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környékét."
 
Miután Tarlós István kijelentette, hogy 2019-ben már nem lesz Air Race Budapesten, a Hungaroring Sport Zrt., mint az eseményt szervező cég elnöke, Gyulai Zsolt közölte, hogy a kormány 2020-ig kötelezte el magát a rendezvény támogatása mellett.
 
 

Videók