A bírókivégzéstől Beckham perverz maszturbálásáig - 2013 legsokkolóbb sportsztorijai

A sport365.hu év végi visszatekintő sorozatában ezúttal a 2013-as esztendő legsokkolóbb sportsztorijait szedte össze. Íme tíz történet, amely ilyen vagy olyan okból, de egyértelműen sokkolta a sportvilágot.


Sokkoló tragédia rázta meg februárban az extrémsport-társadalmat. Egy héttel sokkoló balesete után belehalt sérüléseibe Caleb Moore amerikai motoros, aki a téli X-Games keretein belül bukott óriásit egy hómobil-versenyen. 

Moore az Aspenben rendezett X-Gamesen bukott hatalmasat hómobiljával egy ugratás közben, amikor is rosszul ért talajt gépével, amely teljes súlyával rázuhant a versenyzőre.

A sportolót azonnal kórházba szállították és agyi illetve szívsérülésekkel kezetlék, ám szervezete feladta a harcot és egy héttel balesetét követően az amerikai pilóta 25 évesen elhunyt.

Ez volt az X-Games történetének első halálos balesete. A sors furcsa iróniája, hogy Caleb Moore öccse, Colton is részt vett a rendezvényen és szintén baleset érte, a kismedencéje s

Horrorfilmbe illő események történtek egy brazíliai labdarúgó mérkőzésen júniusban. A brazil lapok beszámolója szerint brutális módon kivégeztek egy játékvezetőt. 

Az amatőr labdarúgó mérkőzést június 30-án rendezték meg Maranhaóban, Brazília észak-keleti országrészében, a tragédiához egy szóváltás vezetett.

Az egyik áldozat Josemir Santos Abreu volt, aki játékosként vett részt a mérkőzésen. A másik áldozat, Otávio Jordao da Silva volt, aki a mérkőzést vezette. A 31, illetve 20 éves két férfi egymásnak esett, ami késelésbe fulladt. A 20 éves játékvezető halálosan megsebesítette a 31 éves férfit. 

A labdarúgó a pályán életét vesztette, aminek az lett a következménye, hogy a 20 éves késelő játékvezetőre támadt az egész rokonság. A bírót ezek után brutális módon megölték.

Az eszét elvesztő tömeg kivégezte és feldarabolta a 20 éves bírót. Kezét, lábát és fejét is levágták, majd utóbbit egy karóra tűzték a futballpályán. A történtekről IDE KATTINTVA találsz fotókat, melyeket szigorúan csak 18 éven felülieknek ajánlunk. 

 

Szomorú év az idei az atlétika számára is. 2013. április 15-én, helyi idő szerint délután 14.50-kor két robbanás történt a Boston Marathon céljának közelében. Hárman életüket vesztették és legalább 183 személy szenvedett sérüléseket.

Mint utóbb kiderült, robbantásos merénylet volt, amivel a csecsen származású testvérpárt, Tamerlan Carnajevet és Dzsohar Carnajevet vádolták, előbbit még a helyszínen agyonlőtték, utóbbit sebesülten fogták el. 

A robbantásról egy helyszínen tartózkodó készített felvételeket:

 

Tragikus esemény árnyékolta be az idei Forma-1-es Kanadai Nagydíjat. A futam után egy mobildaru áthajtott egy pályamunkáson. A férfi azonnali elsősegélyben részesült, a lehető legrövidebb időn belül kórházba szállították és bár mindent megtettek érte, az életét már nem tudták megmenteni. 

 

Egészen elképesztő történetről érkezett hír júniusban Bosznia-Hercegovinából. Egy 51 éves hálóőrt egy amatőr meccs előtt fejbe lőttek, ám golyóval a fejében végigvédte csapata találkozóját.

A boszniai lapok beszzámolói szerint Krtalicát csapata mérkőzése közben lőtték meg.

Az 51 éves hálóőrnek óriási szerencséje volt, hogy egyáltalán túlélte a balhét, hiszen a fején találta el a golyó. A mérkőzés után a veterán kapus arra panaszkodott, hogy zsibbad a karja és gondok voltak a beszédjével is, ezért gyorsan kórházba szállították.

Ott aztán megröntgenezték és kiderült, a koponyája oldalába belefúródott a golyó, amellyel eltalálták.

"Műtéti úton eltávolítottuk az idegen tárgyat a sérült férfi fejéből, ami után az intenzív osztályra szállították. Az állapota stabil." - nyilatkozott akkor a helyi riportereknek Biljana Jandric, a szarajevói Orvosi Egyetem klinikájának szóvívője.

A rendőrség tájékoztatása szerint a lövedéket egy, a mérkőzésnek otthont adó pálya melletti esküvőn elsütött fegyverből lőtték ki, ráadásul összesen tizenkét töltényhüvelyt találtak a pálya környékén. Az eset kapcsán egy 42 éves férfit letartóztattak.

Az pedig igazán hihetetlen, hogyan élte túl a fejlövést az 51 éves Dusko Krtalica és hogyan tudta végigjátszani a 90 percet.

 

Sokkoló hírről számoltak be a brazil lapok szeptemberben. Brutális kegyetlenséggel megölték a Fluminense mindössze 19 éves játékosát, Gabriel de Oliveira Domingos Costát.

A brazil média beszámolói szerint Gabriel de Oliveira Domingos Costát május 18-án rabolták el, meggyilkolásának hírét és annak körülményeit azonban csak most hozták nyilvánosságra a hatóságok.

A Fluminense 18 éves focistája elrablása előtt 15 éves öccsével pisztollyal megfenyegetett egy nőt és ellopta annak autóját és pénzét.

Az elrabolt kocsit a Rio de Janeiro-i nyomornegyedbe, a Favelába vitték. A helyi bandavezérnek, Alex Lopes Sacramentónak azonban nem tetszett a dolog, ugyanis attól félt, a lopott autó odavonzza majd a rendőröket.

A Favela főnöke ezért elrabolta Gabrielt, aki szörnyű árat fizetett tettéért. A beszámolók szerint először levágták az egyik karját, majd meggyilkoták és feldarabolták a holttestét.

A gyilkosok nem szerettek volna nyomokat hagyni, így a volt focista tetemének egy részét egy folyóba dobálták, a többit pedig sertésekkel etették meg.

 

Szörnyű tragédia rázta meg szeptember 7-én a magyar sportot. Kapuvár és Vitnyéd között ütközött össze egy személyautóval a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát a soproni mérkőzésre szállító autóbusz.

A baleset helyszínén meghalt Tapodi Péter klubigazgató, Fűzy Ákos vezetőedző pedig a győri kórházba szállítása után vesztette életét. Natasa Kovacevicnek, a csapat szerb játékosának amputálni kellett a lábfejét; rajta kívül összesen hét sérültet ápoltak még kórházban. a buszon utazó játékosok mindegyike szenvedett valamilyen sérülést. A győri csapatot a tragédia után gyakorlatilag újjá kellett építeni.

 

Kis híján az életébe került szeptemberben egy autóbaleset Matt Grice MMA-versenyzőnek. A küzdősport mellett rendőrként dolgozó sportoló járművének hátulról ütközött neki autójának egy személygépkocsi közel 100 km/h-s sebességgel. Grice maradandó sérülést szenvedett, koponyájának egy jelentős részét elvesztette a balesetben, amit egy MMA-szakíró műsorában mutatott meg. 

David Beckham sokkoló vallomást tett a Class of '92 című dokumentumfilmben, amelyet november végén mutattak be. A későbbi zseniális labdarúgót 16 évesen arra kényszerítették csapattársai, hogy előttük maszturbáljon Clayton Blackmore fotója előtt.

A beavatási procedúrát teljesítette a 16 éves játékos, de nem szívesen emlékszik vissza az akkor történtekre David Beckham mai fejjel.

Ahhoz, hogy vérbeli Manchester United-játékos legyen, ezen szertartáson kellett átesnie minden idők egyik legjobb labdarúgójának immár több mint 20 esztendeje.

A feladat "egyszerű" volt: megállt a híres walesi játékos, Clayton Blackmore fotója előtt, és maszturbálnia kellett a képre, amit csapattársai végignéztek.

 

Sokkoló hírről számolt be a Prosport.ro című román lap december elején. Egy szórakozóhelyi szóváltásban baltával vágtak fejbe egy angol futballistát, aki a román ötödosztályban játszik. A Prosport.ro beszámolója szerint Wilton Connor és családja Romániában él, a férfi pedig az ötödosztályú Gloria Ban együttesében futballozik.

A lap beszámolója szerint az eset előtt Connor néhány barátjával egy helyi pubban tartózkodott, ahol szóváltásba keveredett helyiekkel. A dolog tettlegességig fajult, méghozzá brutális módon, Connort ugyanis baltával vágták fejbe, majd a kocsiját is összetörték. A sérülésről fotók is készültek.


 

 

Videók