Szerkesztő: Márványi Péter
2017. 01. 19. 17:12

Azt régóta tudjuk, hogy a focista és a műsorvezető egy párt alkot, de most az is kiderült, hogy igen régóta ismerik is egymást.

 

Ősz elején az nb1.hu számolt be róla elsőként, hogy a Videoton csapatkapitánya, Juhász Roland és a Sport TV műsorvezetője, Lipcsei Betta egy párt alkot. A sztárpáros nem veri nagydobra szerelmét, azonban a Blikk beszámolója szerint az RTL II „Pimaszúr átcuccol” című műsorában nyíltan beszéltek kapcsolatukról.

Fotó: Blikk

 

„Kicsit kevesebb, mint egy éve vagyunk együtt – kezdte Juhász Roland, aki elárulta, bár 15 éve ismerik egymást, nem volt szerelem első látásra. – Ismerem nagyon régóta, több közös barátunk van. A testvérével még fociztam is együtt juniorbajnokságban. Persze feltűnt, hogy nagyon csinos, csak elérhetetlen volt mindig.”

A műsorvezető is arról beszélt, semmi sem utalt arra, hogy egyszer majd egy párt alkotnak.

„Másról szólt akkor az életünk, mindig volt mindenkinek párkapcsolata, nem vetődött fel a közös szerelem lehetősége” – árulta el Lipcsei Betta.

Akkor találtak egymásra, amikor szinglik lettek, egyre többet beszélgettek, s egymásba habarodtak. Rolandnál egyébként igen magasan van a léc, ha a szépségről van szó.

„Elég válogatós vagyok, ha találok valami negatívumot. Kritikus a láb, lábszár. Lehet, ez furán hangzik, de nekem fontos” – árulta el a labdarúgó, de hozzátette, Betta személyisége volt a döntő.

Közel hét évig tartó kapcsolatot zártak le mindketten, mielőtt egymásra találtak. Egy gyermeke van Bettának, és Rolandnak is korábbi kapcsolatából, így nem könnyű menedzselni az életüket, de igyekeznek minél több időt együtt tölteni.

„Sok kompromisszummal és áldozattal jár egy ilyen kapcsolat, de hoztunk egy döntést, hogy mi így, ebben a formában is szeretnénk együtt lenni” – árulta el Betta.

A sztárpár szerelme akkor derült ki a nyilvánosság számára, amikor egy tavaly őszi futóverseny kapcsán Roland arról nyilatkozott, barátnője győzte meg, hogy ő is induljon. Bár nem tagadták kapcsolatukat, szeptember végén még nem meséltek bővebben arról, mit éreznek egymás iránt.

Legfrissebb híreink

23:17 - Messi beköszönt, 1 meccs után továbbjutott a Bayern NEMZETKÖZI FOCI
21:39 - Megvan a téli olimpia eddigi legjobb magyar helyezése EGYÉB SPORTOK
21:01 - Vérkészítményekre van szüksége a Sport TV szakkommentátorának MAGYAR FOCI
20:32 - NB II-es csapat cikizte ki a Debrecent a Magyar Kupában MAGYAR FOCI
20:01 - NB II-es csapat intézte a Magyar Kupában a Puskás Akadémiát MAGYAR FOCI
19:16 - NB I: változhat a tavaszi menetrend az időjárás miatt MAGYAR FOCI
18:38 - 20. Magyar Aranylabda: új díj kerül bevezetésre MAGYAR FOCI
18:01 - Ez meg mi? Agüero után Guardiola is balhézott - videó NEMZETKÖZI FOCI
17:01 - Aláírt: ő a Barcelona legújabb igazolása! NEMZETKÖZI FOCI
16:02 - Így alázzák az emberek a gyalázatos magyar sportolónőt EGYÉB SPORTOK
15:01 - A sztárcsatár olyat mondott, amin röhög a világ NEMZETKÖZI FOCI
14:01 - Hatalmas változás jön az olasz futballban! NEMZETKÖZI FOCI
13:02 - Kiakadás: az év balhéját élhette át Gulácsi - videó NEMZETKÖZI FOCI
12:01 - Brutális: majdnem szörnyethalt az olimpián a sportoló - videó EGYÉB SPORTOK
11:02 - "F......ó g..i vagy" - elkezdődött Kassai Viktorék pere MAGYAR FOCI
10:19 - Sokk: Agüero balhézott és megütött egy szurkolót - videó NEMZETKÖZI FOCI
09:18 - Ezzel a képpel üzent Hosszú Katinka - fotó ÚSZÁS
08:22 - Őszintén beszélt problémájáról Berki Krisztián - videó EGYÉB SPORTOK
07:47 - Keddi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények