Bemutatjuk a Giro igézően szép múzsáját - fotók!

Pazar bemutatást rendeztek a századik olasz kerékpáros körversenynek, a Giro d'Italia 100-nak kedden Milánóban. Az egyik, ha nem a legszebb olasz modell emelte az est fényét.


Az esemény házigazdája a 34 éves, olasz modell, műsorvezető, színész, Giorgia Palmas volt, aki bemutatta az új rózsaszín-arany trófeát, valamint a jövő májusi körverseny 3572 km-es, 21 szakaszt felölelő, Szardínia szigetéről induló, és Milánóban végző útvonalát.

A gyönyörű Giorgia éppen Szardínia fővárosában, Cagliariban született, majd 2000-ben a Miss World szépségversenyen elért második helyezést követően kezdett felfelé ívelni a karrierje. 2011-ben ő nyerte a Rai-n vetített, "Hírességek szigete" című valóságshowt. Tavaly óta a Giro arca, büszke arra, hogy nevét összekötik a legendás kerékpárviadallal.

Érdekesség, hogy 2017-ben hét hegyi szakaszt kell teljesítie a mezőnynek, és ezek közül az elsőt már rögtön a negyedik versenynapon, amikor az Etnán lesz a befutó.

2016-ban az olasz Vincenzo Nibali hódította el a rózsaszín trikót a kolumbiai Esteban Chavest, a spanyol Alejandro Valverdét, illetve a holland Steven Kruijswijket megelőzve.


 

Videók