Szerkesztő: Kvanduk Bence | MTI
2019. 01. 17. 11:11

Úgy néz ki, teljesítik céljuk.

Az esti állapothoz képest előrelépve a 26. helyen fejezte be a szerdai szakaszt Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a Peruban zajló Dakar-ralin.

 
A magyar kettős a csütörtöki zárónapot megelőzően 20. az összesítésben.
 
Az Opel Dakar Team beszámolója szerint a szerdai versenyzést nehezítette, hogy a környéken már többször járt a mezőny, így rengeteg nyom keresztezte egymást, ami nagyon zavaró volt navigációs szempontból, másrészt nem egyesével, hanem négyesével indították a résztvevőket. Szalayék az egyik Minivel, egy side by side szöcskével és egy Buggyval indultak együtt.
 
"A Mini rögtön a rajt után elásta magát, az SxS megindult, és némi egérutat szerzett, de egy kilométer után megelőztük, maradt egy Buggy, azzal versenyeztünk egészen sokáig, de egyszer csak egy dűne tetején elővette a műholdas telefonját és segítséget hívott - elevenítette fel a történteket az Opel Grandland X pilótája. - Ezt azért láttuk ennyire pontosan, mert mi meg egy dűne tetején állva ástunk akkor már, mert a tetőn elfogyott a lendület és elakadtunk."
 
Szalay elmondta, hogy ezen a napon is rengeteg dűnén kellett átverekedni magukat, megdolgoztak azért, hogy eljussanak az utolsó szakaszig.
 
A páros a pályafutása eddig legjobb Dakar-eredményét 2012-ben érte el, akkor a huszadik helyen zárt. A magyar pilóta az idén azt tűzte ki célul, hogy legjobbja közelében végez.
     
Eredmények (a viadal honlapjáról):
 
9. szakasz, Pisco-Pisco (313 km):
 
autó (50 célba érkező alapján):
1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota) 3:53:22 óra
2. Nani Roma, Alex Haro Bravo (spanyol, Mini) 4:58 perc hátrány
3. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 7:15 p h.
...26. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Grandland X) 2:00:02 ó h. 
 
az összetett állása:
1. al-Attijah, Baumel 33:09:12 óra
2. Roma, Bravo 51:27 p h.
3. Sebastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Peugeot) 2:02:37 óra h.
...20. Szalay, Bunkoczi 16:21:19 ó h.
 
motor (78 célba érkező alapján):
1. Michael Metge (francia, Sherco) 3:46:38 óra
2. Daniel Nosiglia Jager (bolíviai, Honda) 2 perc hátrány
3. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 3:28 p h.
 
az összetett állása:
1. Toby Price (ausztrál, KTM) 32:43:15 óra
2. Quintanilla 1:02 p h.
3. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 6:35 p h.
 
Csütörtökön a verseny utolsó etapját rendezik meg: a mezőny Piscóból indul és 359 kilométer - benne 112 km gyorsasági szakasz - megtételét követően érkezik meg a limai célba.

Legfrissebb híreink


Élő eredmények