Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 09. 11. 13:24

A pilóta csapata is kiadott egy közleményt.

Visszavonul a versenyzéstől az olasz Romano Fenati, aki vasárnap, a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján 200 km/órás sebességnél meghúzta egyik riválisa fékkarját.

 
A 22 éves Fenati kedden az egyik olasz napilapban azt közölte, eljött az idő arra, hogy elköszönjön. „Mindig azért mentem ki a pályára, hogy nyerjek. Hogy Romano Fenati legyek. De rájöttem, senki nem törődik velem és azzal a fájdalommal, amin keresztül megyek. Így aztán jobb, ha elbúcsúzok” – fogalmazott a La Repubblica hasábjain a versenyző.
 
Fenati a Moto2-es futam 23. körében Stefano Manzival szemben követte el a sportszerűtlenséget, ami miatt azonnal kizárták. Az automatikus egyfutamos eltiltást további két versennyel toldották meg hétfőn. A Motorsport-Total szakportálnak az olasz motoros később azzal indokolt, hogy Manzi a viadal során korábban már kétszer meglökte őt.
 
A pilóta csapata, a Marinelli Snipers közleményben határolódott el Fenati cselekedetétől, azt „megbocsáthatatlannak” nevezte, és elfogadta a büntetést. Egyben jelezte, hogy szerződést bontott a versenyzővel.
 
Manzi a gpone.com weboldalnak nyilatkozva azt mondta, Fenati meg akarta őt ölni, és „amit tett, arra nincs mentség”, ezért a jövőben nem akar szóba állni riválisával.
 
Az eset érdekessége, hogy Fenati a szezon után készült elhagyni a Marinelli Sniperst, és éppen a Manzit foglalkoztató Forwardhoz, pontosabban a következő szezonban annak alapjaira építkező MV Agustához készült.
Cimkék: motogp , moto2

Legfrissebb híreink

23:13 - Hihetetlen módon motiválja csapatát a sztáredző NEMZETKÖZI FOCI
22:59 - Nemzetek Ligája: a portugálok örülhetnek, a törökök szomorkodhatnak NEMZETKÖZI FOCI
22:03 - Messi szerint ezt a négy játékost kell leigazolnia a Barcának! NEMZETKÖZI FOCI
21:23 - Kézi: erődemonstrációt tartottak a győriek a BL-ben KÉZILABDA
21:11 - F1: Alonso nagyon keményen kritizálta a száguldó cirkuszt AUTÓ-MOTOR
20:13 - Kosárlabda: óriási győzelmet aratott a magyar válogatott KOSÁRLABDA
19:33 - Kézi BL: ezt üzenték a veszprémi kézisek a drukkereknek KÉZILABDA
18:25 - Tenisz: óriási meglepetés a világbajnokságon TENISZ
17:36 - Kézi: balhé Veszprémben, így tiltakoznak a drukkerek KÉZILABDA
17:17 - Kézilabda: óriási pofont kapott a Fradi a BL-ben KÉZILABDA
16:02 - Darts: gusztustalan botrány rázta meg a sportágat EGYÉB SPORTOK
14:58 - Gyászol a brazil futball: korszakalkotó zseni távozott NEMZETKÖZI FOCI
13:38 - Hosszú Katinka óriásit harcolt, de nem lehet elégedetlen ÚSZÁS
11:55 - Nem akárkit ütött lovaggá Károly herceg - videó NEMZETKÖZI FOCI
11:06 - Hosszú Katinka: 500! ÚSZÁS
10:26 - Elképesztő, hogy segíti az AS Roma a megvert szurkolót NEMZETKÖZI FOCI
08:14 - Van, amit nem tud elképzelni a Veszprém vezetőedzője KÉZILABDA
07:19 - Argentína-Mexikó, Brazília-Uruguay: gólösszefoglalók NEMZETKÖZI FOCI
07:01 - Szombati sport: olasz-portugál a Nemzetek Ligájában EZT LÁTOD ÉLŐBEN
06:36 - Hollandia intézte Franciországot, kiestek a németek - eredmények NEMZETKÖZI FOCI
23:06 - Nemzetek Ligája: kieshet és második is lehet a magyar válogatott MAGYAR FOCI
22:46 - Simán nyert Rossi nélkül a válogatott, Orbán először köszönt be MAGYAR FOCI
21:33 - Kapás Bogiék előbb álltak meg 400 gyorson - reagált ÚSZÁS
21:17 - Kapás Bogiék azt hitték, előbb van vége a 400 gyorsnak - videó ÚSZÁS
21:13 - Willi Orbán első gólja a magyar válogatottban - videó MAGYAR FOCI
20:41 - Ezért nem játszhat ma a belgák gólvágója NEMZETKÖZI FOCI
20:06 - Könnyfakasztó: a Boca Juniors és a mozgássérültek – videó NEMZETKÖZI FOCI
19:30 - Magyarország-.Észtország: a kezdőcsapatok MAGYAR FOCI
17:46 - Megtörték Hosszú Katinka páratlan sorozatát ÚSZÁS
16:56 - Ennél a csapatnál dolgozik a népszerű szakértő NEMZETKÖZI FOCI
15:52 - Real: Neymar vagy Mbappé érkezik? NEMZETKÖZI FOCI
14:47 - Ennek a csapatnak mondott nemet Wenger NEMZETKÖZI FOCI
13:43 - Magyar futball: meglepő edzőváltásról érkezett hír MAGYAR FOCI
12:37 - Darts: parádés kilencnyilas a fiatal tehetségtől - videó EGYÉB SPORTOK
11:51 - Óriási hiba miatt nem lehet válogatott az Inter sztárja NEMZETKÖZI FOCI
10:58 - Magyarország-Észtország: ezekben a mezekben játszanak este MAGYAR FOCI
10:48 - Ezt a sztárcsapatot veszi át Zidane? NEMZETKÖZI FOCI
09:39 - Kézi: nagyon kemény nyilatkozatot adott a magyar sztárcsapat edzője KÉZILABDA
08:50 - Kézi: bombameglepetés a Magyar Kupában KÉZILABDA
07:00 - Betegség és sérülések miatt alig marad játékosa Marco Rossinak MAGYAR FOCI
04:45 - Csütörtöki sport: hajrá, magyarok! EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények