Német Nagydíj: az első hármas nyilatkozata az időmérő után

Jobban nem is alakulhatott volna a hazai időmérő Sebastian Vettel számára!


A nagy ellenfél, Lewis Hamilton hamar búcsúzott, így holnap csak a mezőny végéből indul majd, miközben ő megszerezte a pole pozíciót. Az első rajtsort Valtteri Bottas teszi teljessé, aki mindent kihozott Mercedeséből, Vettelt viszont nem tudta elkapni. Holnap ő „Ferrari-szendvicsből” indul majd, a harmadik leggyorsabb kört ugyanis Kimi Räikkönen futotta – nézzük, hogyan értékeltek ők a leintés után!

 
Sebastian Vettel (Ferrari) – 1. rajthely
„Köszönettel tartozom a közönségnek! Nagyszerű, hogy ennyi német zászlót és ennyi Ferrari-zászlót láttam a pálya körül. A Q1-ben úgy éreztem, hogy nem fog összejönni, de aztán minden egyre jobb és egyre jobb lett. Az utolsó körben pedig sikerült mindent kipréselnem az autómból. Még mindig tele vagyok adrenalinnal! Remélem, holnap is így folytathatjuk!”
Valtteri Bottas (Mercedes) – 2. rajthely
„Nem hiszem, hogy marad még bármi ebben a körben. Tizedek legalábbis biztosan nem. Mindent beleadtam, amit csak lehetett, de sajnos a Ferrari ma túl gyors volt. A holnapi versenyen nagyon fontos lesz majd a rajt.”
 
Kimi Räikkönen (Ferrari) – 3. rajthely  
„A Q1 alatt nem volt ideális ez az időmérő, de aztán a második szakaszában sikerült fejlődni. Én magam is óvatosabb voltam akkor, pedig tudtam, hogy egy kicsit több volt még benne. Holnap természetesen próbálkozni fogunk. Csapatként versenyzünk majd. Nem lesz annyira rossz a harmadik helyről indulni. Majd meglátjuk, mit hoz a futam.”
 

Videók