Hivatalos: Egy év, egy sisakfestés

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) életbe léptette azt a szabályt, melynek értelmében a pilótáknak ugyanazzal a sisakfestéssel kell teljesíteniük az adott versenyévadot.


Az Autosport a múlt hónapban írt először arról, hogy a Forma-1 irányítói megegyeztek abban, hogy a pilóták 2015-től már nem változtathatják rendszeresen sisakfestésüket. Azzal, hogy a versenyzőket egy állandó dizájn használatára „kényszerítik”, a szurkolók dolgát szeretnék megkönnyíteni: ezzel a változtatással is felismerhetőbbé szeretnék tenni a nézők számára. Most a Nemzetközi Automobil Szövetség is megerősítette, hogy a pilótáknak „lényegében” ugyanazt a festést kell használniuk.

Az új előírás megakadályozza a pilótákat abban, hogy komolyabb változtatásokat hajtsanak végre sisakfestésükön, viszont némi szabadságot biztosít számukra azokra az esetekre, ha új szponzorral kötnek szerződést (avagy a csapat szerez új támogatót, aminek logója felkerül a sisakra), vagy kisebb módosításokat szeretnének végrehajtani. Az új, frissített sportszabályzat 21.1-es pontja így fogalmaz a sisakfestésekkel kapcsolatban: „Annak érdekében, hogy a pilóták könnyebben felismerhetők legyenek, a szezon minden futamán lényegében azonos sisakfestést kell használniuk.”

„Ez egy vicc, hogy őszinte legyek. Vannak fontosabb dolgok is, amikről döntést kell hozni a jövőben. Úgy tűnik, hogy most ez az egyetlen dolog, amivel foglalkozni tudnak. Nem tudom, hogy mi a büntetés. Ha ez egy kisebb pénzbírságot jelent, ami jótékony célra megy, akkor boldogan fogok változtatni a sisakomon.” - nyilatkozta Sebastian Vettel.

Az FIA ezen felül tisztázta az egyedi rajtszámokra vonatkozó előírásokat is. Amikor a szövetség bejelentette, hogy a 2014-es évtől minden pilóta a saját maga által választott rajtszámmal teljesítheti pályafutását, sokakban felmerült a kérdés, mi lesz azokkal az adott versenyző visszavonulását követően. Most kiderült, hogy a versenyző elveszíti a „szám használatának jogát” ha egy futamon sem vesz részt két egymást követő Forma-1-es évadban. „A pilóta pályafutása akkor tekintethető lezártnak, ha nem vesz részt versenyen sem két egymást követő bajnoki évben” – írja a szabályzat.

További módosítás, hogy a Forma-1-es alakulatok a szezon vége után aktuális versenyautójukkal is részt vehetnek a különféle bemutatókon (demóeseményeken). A sportszabályzat szerint erre az év utolsó futamának leintése után és az adott naptári év utolsó napja előtt kerülhet sor. A bemutatók során azonban az autók mindössze 15 kilométert [9,3 mérföldet] teljesíthetnek, a futás során pedig csak a Pirelli külön erre a célra gyártott bemutatóabroncsait használhatják.

Videók