Ezért váltott csapatot Michelisz - elárulta

A Sportreggeliben elhangzott interjúban a WTCC tavalyi második helyezettje többek között a döntés okairól beszélt, és arról, mennyire jót tett neki a váltás.


Michelisz Norbert kedden hivatalos honlapján jelentette be, hogy két év után otthagyja a Hondát, és a WTCC „helyére” létrehozott WTCR sorozatba már a Hyundaijal karöltve vág neki.

 
A váltással kapcsolatban az MTVA F1-es szakkommentátora, és Michelisz Norbert korábbi csapattársa, Wéber Gábor az m4sport.hu-nak elmondta: „Kellett már neki ez a vérfrissítés, kell az új motiváció, és a Hyundaijal ez most megvan neki. A Honda és a JAS házassága eleve nem működött annyira tökéletesen, most pedig a Hyundai esetében olyan csapathoz került, ahol minden egy kézben van. Hogy ez mennyire jól tud működni, az látszott Citroën és a Volvo esetében is” – értékelt szakértőnk.
 
Michelisz Norbert jelenleg is az új csapatával készül a szezonra, épp üléspróbán vett részt amikor telefonon utolértük őt.
 
„Miután január elején meglátogattam a Hyundai motorsport központját Németországban, úgy éreztem, hogy ez a megfelelő pillanat a váltásra” – meséli Michelisz. „Mindig is úgy gondoltam, hogy ha váltásra kerül sor, akkor mindenképpen szeretnék gyári csapat mellett maradni.”
 
Az autó teljesítménye abszolút meggyőző” – jelentette ki Michelisz, de hozzátette, hogy vezette már a Honda autóját, ami szintén nagyon jó benyomást tett rá.
 
A nehéz döntés után Michelisz Norbert megújulásról beszél, amitől pozitív hatást remél a saját teljesítményét illetően.
 
„Kicsit úgy érzem magam, mint aki újjászületett. Nagyon motivált vagyok, sok új ember vesz majd körül, és nagyon remélem, hogy ez a sok újdonság pozitív hatással lesz a teljesítményemre” – tette hozzá a Hyundai versenyzője.
 
Az MTVA jelenleg tárgyalásokat folytat a sorozat versenyeinek közvetítését illetően. A WTCR 10 futamos szezonja április 8-án kezdődik a Marokkói versenyhétvégével.
 

Videók