Forma-1: 27. alkalommal dönt az utolsó futam a világbajnoki címről - előzetes

Vasárnap rendezik meg az idei Forma-1-es világbajnokság 20., utolsó versenyét, amelyen eldől, hogy a címvédő Sebastian Vettel (Red Bull), vagy Fernando Alonso (Ferrari) lesz-e a világbajnok.


Az F1 1950 óta íródó történetében 27. alkalommal fordul elő, hogy a záró versenyre marad a döntés.

A Brazil GP előtt a német pilóta 13 ponttal előzi meg spanyol riválisát. Az eddigi vb-ken, amelyeken az utolsó verseny döntött, tízszer fordult elő, hogy az a pilóta nyert, aki hátránnyal vágott neki a záró futamnak. A legnagyobb meglepetés két éve történt: az éllovas Alonso 15 ponttal előzte meg Vettelt, de a Ferrari hibás stratégiája miatt a spanyol lemaradt, hetedik lett, Vettel pedig megnyerte pályafutása első bajnoki címét.

Brazíliában a szurkolók között is érdemes nézelődni

Vettel, akit az eddigi 19 versenyből öt alkalommal (Bahrein, Szingapúr, Japán, Dél-Korea, India) intettek le az első helyen, már egy negyedik hellyel bebiztosíthatja újabb vb-elsőségét és ezzel minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnoka lehet. A német pilóta 25 éves, 145 napos lesz vasárnap. A jelenlegi korrekorder az 1994-ben, versenybalesetben elhunyt brazil Ayrton Senna, aki 1991-ben 31 éves és 213 napos volt, amikor harmadszor is a pontverseny élén végzett. Alonso - 94 nappal - szintén megdöntheti a legendás brazil autóversenyző csúcsát, amennyiben vb-győztes lesz vasárnap.

A José Carlos Pacéról (egykori brazil F1-es pilóta - a szerk.) elnevezett interlagosi pályán búcsúzik imádott sportágától a hétszeres világbajnok Michael Schumacher. A 43 éves német pilóta, aki 2006-os búcsúja után 2010-ben tért vissza az F1-be, nem alkotott maradandót, nem tudott beleszólni a "menők" versengésébe, de időről időre megmutatta, hogy - egy jobb autóval - még mindig fel tudná venni a versenyt az élmezőnnyel.

Az eredeti Sao Paolo-i betonkatlan igazi labirintusnak számított a F1-es pályák között, kanyarjai és egyenesei nyolc kilométer hosszan, kígyóként tekeredtek egymásba. 1940-ben nyitotta meg kapuit, majd hat évvel később valahol a városban megszületett egy bizonyos Emerson Fittipaldi, akinek huszonöt évvel későbbi sikerei ide csábították a F1-et. „Emo” 73-ban és 74-ben meg is nyerte a versenyt, míg a később halálos balesetben elhunyt honfitárs, Carlos Pace 1975-ben diadalmaskodott. Először és utoljára, ám a pálya mai napig az ő nevét viseli, míg az 1990-es átépítése során keletkezett célegyenes utáni S-kanyar, valamint a közeli gokartpálya Ayrton Sennáét. A tragikus sorsú hazai idol 1994-es búcsúfellépésén a második helyről pördült ki, előtte azonban kétszer is diadalmaskodott a felújítása során 4,2 kilométeresre zsugorodott pályán. A huszonegyedik század F1-ében Interlagos a felfokozott izgalmakkal teli évadzáró versenyek színtere, így minden esztendőben kiemelt figyelem irányul rá. 2007-ben a három világbajnoki aspiráns közül a legesélytelenebbnek tartott Kimi Raikkonen bizonyította be azt, hogy Interlagos katlanában szinte semmi sem lehetetlen...

A brazil időjósok vasárnapra komoly esőt jeleznek, ebben az esetben pedig még inkább előtérbe kerül a pilóták vezetni tudása. Vizes pályán Alonso, a finn Kimi Räikkönen (Lotus) és természetesen Schumacher - a szakértők többsége szerint - jobb, mint Vettel.

Videók