Vettel már 2008 óta kapcsolatban volt a Ferrarival!

Már 2008 óta kapcsolatban állt a Ferrarival Sebastian Vettel, s évek óta tervezgette, hogy egy napon majd a versenyzőjük lesz. A német Auto Motor und Sportnak adott interjújában részletesen beszélt döntése előzményeiről és indítékairól.


Hivatalossá vált, amit már hetek, hónapok óta mindenki biztosra vett: Sebastian Vettel 2015-től a Ferrari versenyzője. Hogy mennyire biztos volt, jól bizonyítja, hogy az Auto Motor und Sport munkatársa, a négyszeres bajnokkal közeli kapcsolatban álló Michael Schmidt nem sokkal a bejelentés után közzé is tette az első interjút – melyet vélhetően már korábban készített Vettellel –, melyben a német először beszél részletesen csapatváltásáról.

Vettelt már évekkel ezelőtt hírbe hozták a Ferrarival, korábbi csapattársa, Mark Webber tavaly egyszer előre is vetítette, hogy a Red Bull-os sikerek után csak egy út áll előtte: a Ferrarihoz menni, újra sikeressé válni, majd visszavonulni. Vettel sosem titkolta, mennyire rajong az olasz márkáért, és most azt is elárulta, gyerekkori álma volt, hogy egy nap magára húzza a Scuderia overallját.

"A Ferrari varázsától egy versenyző sem képes elhatárolni magát. A Ferrari szó szerint egy mítosz. Bármilyen utcai autóba beülhetsz, de egy Ferrari mindig különleges, egy autó, amely él, aminek lelke van. Természetesen remélem, hogy a Forma–1-ben is ugyanígy lesz” – nyilatkozta Vettel az Auto Motor und Sportnak.

Majd elmondta, már gokartversenyzőként rajongott a Scuderiáért. "Ez azzal függ össze, hogy Michael Schumacher volt a példaképem, mindig felnéztem rá. Persze a benettonos időszakát is figyeltem, de amikor komolyabban kezdtem gokartozni, Michael már vörös autót vezetett, azét a csapatét, amelyet ő terelt a sikerek útjára. Ekkor kezdődött ez a vonzalom, hogy egyszer egy ilyen autót vezethessek és sikeres legyek vele. Ez döntő volt a mostani váltásnál is.”

Vettel elárulta, az ő és a Ferrari flörtje nem idén nyáron kezdődött azzal a bizonyos autóvásárlással (édesapjának vett egy Ferrarit, s ekkor járt Maranellóban), hanem még 2008-ban. "2008-ban beszélgettem az akkori csapatfőnökkel, Stefano Domenicalival az esetleges közös jövőről. Ekkor természetesen ez még a jövő zenéje volt. Számomra elsőbbséget élvezett, hogy kihasználjam az esélyemet a Red Bull-lal, és hű is akartam maradni hozzájuk. Senki sem számolhatott azzal, hogy négy címig jutunk. Közben viszont tartottam a kapcsolatot a Ferrarival. A pályán harcolsz, azon kívül viszont tiszteled a másikat. Az autóvásárlás során az elnök Montezemolóval beszélgettünk. Volt egy találkozónk, melynek elsődleges célja a közös jövőről való egyeztetés volt. Emellett pedig kértem, hogy vehessek egy autót is.”

Vettel elmondta, noha sokáig kellett titkolnia megállapodásukat, mindez nem okozott neki különösebb problémát. "Nincs menedzserem, aki kikotyoghatna bármit is. Ha kevés ember tud erről, nincs gond” – mondta erről a négyszeres bajnok. "Sok lehetőséged van arra, hogy névtelen maradj és megtartsd a privát szférád. Így nem lőhetsz öngólt. A szezon eleji eredménytelenség után egyértelművé vált, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy elhagyjam a Red Bullt. Aztán jöttek a mélyebb tárgyalások. A Ferrari érdeklődött, megvolt a kapcsolat is. Sosem létezik tökéletes távozás, de az időzítés most tökéletes volt.”

"Nagyon nehéz volt számomra a búcsú. Nem szakítottam a csapattal. Tizenöt éven keresztül a Red Bull-lal közösen nőttünk fel, és azonosultam is a márkával. Sok ember közel került a szívemhez. Ezért is rendkívül nehéz lépés ez. De az új kihívás utáni vágy most nagyobb volt. Ezért választottam végül a Ferrarit a Red Bull-lal szemben.”

Vettel elmondta, ha nem élt volna a szerződésben foglalt kilépési záradékkal, kitöltötte volna 2015 végéig érvényes szerződését az osztrákokkal, és hangsúlyozta, nem azért váltott, mert megromlott a viszonya a Red Bull-lal. "Ha így lett volna, ha elegem lett volna, ha nem éreztem volna már jól magam, valószínűleg akkor is mindent megbeszéltünk volna. Úgy érzem, a Red Bull-lal továbbra is olyan jó a viszonyunk, hogy ez lehetséges lett volna” – mondta a maradás lehetőségéről.

És ezen forgatókönyv sokáig nagyon is reálisnak tűnt, hiszen Vettel nem tudta, miként alakul Alonso és a Ferrari kapcsolata. "Alonsónak hosszú távú szerződése volt, és ha élt volna vele, akkor nem lett volna üres hely a számomra” – mondta, kiemelve, hogy sosem beszélgetett spanyol kollégájával a terveiről.

Vettel már izgatottan várja első versenyét a Ferrarival. Elmondása szerint jövő februárig olasztudását is igyekszik majd felfrissíteni. "Sokat segít, hogy az iskolában tanultam franciául. Ezáltal jobban megértem a szavakat. A Toro Rossó-s időszakomban volt időm kicsit tanulgatni olaszul. Az elmúlt években viszont elfelejtettem pár dolgot. Nem teszek ígéretet arról, milyen szinten lesz az olasztudásom február elején, de szerintem ehhez az egészhez valamilyen szinten a nyelv is hozzátartozik.”

A nyelvtanulásnál nehezebb feladat is vár azonban a németre. És Vettel ezzel pontosan tisztában is van. "Tudom, hogy nagy feladat előtt állok, amihez időre lesz szükség. A legegyszerűbb döntés az lett volna, ha maradok, ahol vagyok. Minden váltás egy ugrás az ismeretlenbe. De a döntésemet jól átgondoltam. Ha nem hinném, hogy sikeres lehetek, nem is mérlegeltem volna. De látom az esélyt a Ferrariban, hogy együtt a csapattal felépítsünk valamit – és ez bizakodóvá tesz” – zárta gondolatát Vettel.

Videók