Vettel elmondta, törhető-e pálya Hamilton felett

Nem katasztrófaként tekint Sebastian Vettel a kínai peches 8. helyére, és nem bízza el magát sem Lewis Hamilton, sem a Mercedes hullámvölgye láttán.


„Kína csak egy volt a huszonegy idei versenyből, így nem volt világvége” – jelentette ki csütörtökön Bakuban. „Mindent megtettünk, amit csak tudtunk, de nem a nekünk kedvező módon alakultak a dolgok. Nem emésztettem magam emiatt, mert a tempónk rendben van, és tulajdonképpen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy még így is tudtunk szerezni pár pontot.”

 
Vettel még így is kettővel több győzelmet számlál, mint Hamilton és a Mercedes, akik 2018-ban még nyeretlenek. A címvédő csapat és a címvédő versenyző is sebezhetőnek mutatkozott a legutóbbi két nagydíjon, ahol a csillagosokat gumiproblémák hátráltatták, Hamilton pedig vereséget szenvedett házon belül a nehézségekkel jobban boldoguló Valtteri Bottastól.
 
A Ferrari sztárja szerint azonban korai még pálcát törni Hamilton fölött, mert a teljesítménye az eredmények dacára sem nevezhető rossznak. „Még csak kevés versenyen vagyunk túl, de szerintem minden úgy alakult, ahogyan szokott. Lewis nagyon jó munkát végez. Ausztrália az övé volt, csak másképp alakult a vége, Bahrein a miénk volt, Kínáról pedig nem igazán tudom, hogy kié. De nem csak azzal foglalkozom, aki a legközelebb van hozzám. Szerintem jó munkát végez, máskülönben nem lehetett volna ilyen sikeres az előző években. Remélem, hogy én lehetek az első számú kihívója, de az év még nagyon hosszú, és hiába néz most ki jónak a helyzetünk, ez még semmit sem jelent. Az utolsó három verseny fog számítani, nem az első három.”
 
„Nem hinném, hogy már véget ért volna a Mercedes domináns korszaka. Az én szememben még mindig ők számítanak a favoritnak. Akár mindhárom eddigi versenyt megnyerhették volna, és akkor most valami másról beszélgetnénk. A mi autónk remek, de még van mit javítani rajta. Ez a következő hónapok feladata. Tudom, hogy mennyire elszántak a csapat tagjai, de hogy mivel készülnek a többiek, azt nem tudom.”
 
A bajnoki esélyeiken egyelőre tehát nem is gondolkodik Vettel, az viszont elégedettséggel tölti el, hogy nemcsak egy-egy versenyen villognak, hanem mindenhol számolni kell velük. „Bizakodóak lehetünk a hétvége előtt, mert az autónk minden eddigi pályatípuson jónak bizonyult. De azt is tudjuk, hogy nagyon szoros a küzdelem a három élcsapat között, és ha csak egy kicsit is gyengélkedsz, a többiek lecsapnak a lehetőségre. Az autó egyensúlya vagy a gumik terén a legapróbb részletek dönthetnek a győzelem és vereség kérdésében, és ez szerintem izgalmas. De tudjuk, hogy ha mindent jól csinálunk, akkor nyerhetünk” – állapította meg.
 
 
 
 
 

Videók